Vállalkozásfejlesztési rendszert indít a VOSZ Fejér és Komárom-Esztergom megyékben

2022. 06. 30., 19:55

Júliustól dedikált vállalkozásfejlesztési tanácsadók mérik fel a vállalkozók igényeit és alakítják ki azt a rendszert, amely a VOSZ reményei szerint hozzájárulhat a magyar cégek és üzleti vállalkozások versenyképességének fejlődéséhez.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége a tavaly őszi tisztújítással stratégiáját is megújította. Ennek megfelelően a VOSZ a vállalkozói közösség számára az eddig is komoly sikereket elért érdekképviselet és érdekvédelem, a Széchenyi Kártya Program forgalmazás és az egyedülálló Prima Primissima mozgalom továbbvitele mellett immár a vállalkozásfejlesztési területen is aktív szerepet vállal.

A próbaüzem két megyei VOSZ szervezetben, Komárom-Esztergom és Fejér megyében indul, ahol júliustól már dedikált vállalkozásfejlesztési tanácsadók mérik fel a vállalkozók igényeit és alakítják ki azt a rendszert, amely a szövetség reményei szerint hozzájárulhat a magyar cégek és üzleti vállalkozások versenyképességének fejlődéséhez.

A Fejér megyei vállalkozásfejlesztési modell hangsúlyosan a VOSZ-nak a megyei és városi önkormányzatokkal és a kormányhivatallal megvalósuló együttműködésére épül, míg Komárom-Esztergom megyében a Széchenyi Kártya Program szolgáltatása a projekt súlyponti eleme, de már itt is megkezdődtek a tárgyalások a helyhatóságok csatlakozására.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-04 20:09:00
A szelektív hulladékgyűjtés támogatása érdekében a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. néhány éven belül több mint 60-nal, 362-re növeli a hulladékudvarok számát; minden 10 ezer lakosúnál nagyobb településen lesz hulladékudvar, a korábbihoz képest hosszabb nyitvatartással – tájékoztatott a Mol.
2023-10-04 17:39:00
A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.