Üzletszerűen „térítették el” a számlákat a Fejér megyei pénzmosodában

2022. 11. 17., 15:18

Különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség egy 28 éves férfival és hét társával, köztük két ügyvéddel szemben. Az elkövetők úgynevezett számlaeltérítéses csalásból származó pénzösszegeket szereztek meg, majd, hogy a pénz eredetét leplezzék, valótlan jogcímeken továbbutalták vagy készpénzben felvették.

A vádirat szerint a két Fejér megyei ügyvéd névleges ügyvezetőkkel létrehozott, ténylegesen nem működő cégek alapításában, név-változtatásában, illetve ezek előkészítésében működött közre. E cégek révén az ügy többszörösen büntetett előéletű 28 éves vádlottja és az egyik ügyvéd 2020 nyarától a 2021 júniusában történt elfogásukig – további vádlottak bevonásával – „számlaeltérítéses” csalásból eredő pénzösszegeket szerzett meg, amelyeket előzőleg szlovén, angol, görög gazdasági társaságok utaltak tévedésből a cégek számláira.

A 28 éves vádlott és ügyvéd társa a bűncselekmények elkövetése során közösen határozta meg, hogy a csalás folytán érkezett pénzösszegeket a terhelt-társaik eredetleplezési céllal milyen fiktív jogcímeken, milyen további számlákra utalják át, vagy azt készpénzben vegyék-e fel.

Az ügyészség a vádiratában hat vádlottal szemben végrehajtandó, két vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés, három elkövetővel szemben pedig a szabadságvesztés mellett pénzbüntetés kiszabását is indítványozta a Székesfehérvári Törvényszéknek. Indítványozta továbbá, hogy a bűnös úton szerzett összeg erejéig a bíróság rendeljen le vagyonelkobzást a terheltekkel szemben, az ügyvédként dolgozó egyik vádlottat végleges hatállyal, társát határozott időre az ügyvédi foglalkozástól, míg a fiktív cégek ügyvezetői tisztségét vállaló vádlottakat a gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői pozíciójától tiltsa el – olvasható a Veszprém Megyei Főügyészség közleményében.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS