Továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása

2022. 08. 16., 19:22

Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása – erősítette meg miniszteri utasításban a kormány eddigi álláspontját Nagy István tárcavezető. Az állami erdőkre vonatkozóan megjelent miniszteri utasítás egyértelműen cáfolja a sajtóban megjelent hamis feltételezéseket.

Az erdőgazdálkodás fontos része az energia-vészhelyzet megoldásának, ezért a kormány a tűzifa biztosítása érdekében enyhítette a fakitermelés szabályait – mondta Nagy István. Hozzátette: Magyarországon a faanyag a legfontosabb újratermelhető nyersanyagunk, és a magyar erdőkben fenntartható erdőgazdálkodást folytatunk.  Ez azt jelenti, hogy évtizedek óta kevesebb fát hasznosítunk, mint amennyit az erdők teremnek, így jelentős tartalékokat sikerült biztosítani.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet kizárólag veszélyhelyzet esetére készült, a vegetációs időszakra vonatkozó előírások 2023. március 31-e után nem alkalmazhatók. A tárcavezető megerősítette azt is, hogy természetvédelmi vagy Natura 2000 terület esetében, az őshonos fák tarvágása továbbra is tilos.

A miniszter az állami erdőkre vonatkozó utasításában kitért arra is, hogy a megnövekedett tűzifa-igény miatt a keresletet elsősorban akáccal kell kielégíteni, ez a fafaj ugyanis kitermelés után nyers állapotban is jól használható. Hangsúlyozta, a könnyített szabályok csak akkor alkalmazhatók, ha a 2022. évre vonatkozó kitermelési tervben foglaltak végrehajtásával a tűzifa-keresleti igény nem elégíthető ki.

A miniszter kifejtette, a magyar erdők folyamatosan növekednek köszönhetően a hazai erdőgazdálkodás fenntartható gyakorlatának és annak, hogy hazánkban Európa egyik legnagyobb erdőtelepítési és fásítási programja zajlik: két év alatt 44 ezer hektár új erdő telepítésére adtunk támogatást. 2010 óta csaknem 45 millió köbméterrel nőtt az élőfa készlet.

Az idei évben csak az állami erdőgazdaságok még 1,3 millió köbméter tűzifa és apríték tervszerű kitermelésére rendelkeznek érvényes engedéllyel. A miniszteri utasítás megerősíti azokat a korábbi intézkedéseket, hogy Magyarország zöld tőkéjét semmiképpen se veszélyeztessük.

(AM Sajtóiroda)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS