Perlusz László: Idén átlagosan 13-15 százalékos béremelés jöhet

2022. 05. 17., 19:56

A vállalkozói oldal az elmúlt időszakban is sokat áldozott a bérfelzárkóztatásra, sokkal többet, mint azt a lehetőségei indokolták volna – reagált Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a béremelésekkel kapcsolatos hírekre.

A szakszervezetek felvetésével kapcsolatban Perlusz László a VG-nek nyilatkozva emlékeztetett: az elmúlt hat évben, a 2016-os megállapodás jóvoltából a keresetek az inflációnál sokkal nagyobb mértékben emelkedtek. Az átlagos bérnövekmény 63 százalékos volt, míg az áremelkedés 18 százalékos, így számottevően nőtt a reálbér. A jelenlegi helyzet viszont hatalmas terhet ró a vállalatokra.

„A szakszervezeteknek is tudniuk kell, hogy ahol az energia ára 80 százalékkal nőtt, a gázé pedig az ötszörösére, ott nem a további 5 százalékos béremelésben gondolkodnak, hanem a cég működésének fenntartásán” – fogalmazott.

A VOSZ főtitkára úgy látja, hogy az idei év csaknem 20 százalékos minimálbér-növelése mindenképpen megágyaz egy 13-15 százalékos átlagos béremelésnek, hacsak nem okoz gazdasági sokkot az ukrajnai háború elhúzódása, teljesen ellehetetlenítve a vállalkozások működését.

A vállalatoknál februárban 12,3 százalékkal nőttek a keresetek, ez már nincs messze a 13 százaléktól – mondta Perlusz László.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-03 19:39:42
A Magyar Bankszövetség elkötelezett Magyarország pénzügyi stabilitása, a gazdaságfejlesztési megoldások támogatása és a gazdasági verseny élénkítése iránt – hangsúlyozta a bankszövetség, reagálva Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter önkéntes kamatplafon bevezetéséről szóló felhívására.
2023-10-03 15:09:00
Az Európai Parlament kedden 578 szavazattal, 24 ellenszavazattal és 19 tartózkodás mellett elfogadta azt az új kereskedelempolitikai eszközt, amely konkrét intézkedések meghozatalára jogosítja fel az EU-t arra az esetre, ha egy harmadik ország gazdasági eszközökkel próbálná rákényszeríteni az EU-t vagy valamelyik tagállamát adott szakpolitikájának vagy álláspontjának megváltoztatására.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS