Pénztárcabarát kampányt indít az MNB az iskolakezdés előtt

2023. 08. 01., 13:40

„Pénztárcabarát iskolakezdés” címmel fogyasztóvédelmi edukációs kampányt indít az MNB az iskolakezdés előtt álló családok és a felsőoktatási tanulmányaikat kezdő hallgatók pénzügyi döntéseinek támogatására. A tanulmányok megkezdése pénzügyi kérdés is, a jegybank honlapján egy helyen lehet eligazodni az ehhez kötődő bankszámlák, hitelek, pénztári és egyéb támogatások világában.

Akár 232 ezer forint egészség- és önsegélyező pénztári beiskolázási támogatást is igénybe vehetnek az őszre készülő, családi támogatásra jogosult pénztártag szülők, pénztári egyenlegük terhére. Ennek ötödét, 46 400 forintot az állam személyi jövedelemadó-kedvezményként ráadásul visszajuttatja nekik – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) most induló „Pénztárcabarát iskolakezdés” fogyasztóvédelmi edukációs kampányának honlapján.

A pénztári támogatás az óvodásoktól a 25 év alatti, felsőoktatási tanulmányaikat folytató diákok után vehető igénybe, a kisebbeknek például ruházatra, taneszközökre, tankönyvekre, de akár a felsőoktatási tandíjra, kollégiumi vagy albérlet-költségekre is. Az igénybevétel feltétele egyebek közt a tanintézmény látogatásának igazolása, a tanév első napját legfeljebb 15 nappal megelőző vásárlási számlák becsatolása, illetve, hogy a pénztári megtakarítás előzőleg legalább 180 napja legyen a számlán.

A jegybank az (újabb) iskolaév előtt álló családok, illetve az egyetemi, főiskolai szemesztert kezdő fiatalok számára kíván hasznos pénzügyi és ezzel összefüggő fenntarthatósági tanácsokat adni közérthető összefoglalókkal, infógrafikákkal.

Az iskolakezdés pénzügyi döntéseket is jelent, így ilyenkor – akár a jegybank kalkulátorának igénybevételével – célszerű áttekinteni a háztartás költségvetését, s ennek kapcsán a megbecsülhető kiadásokat (pl. tanszerek, füzetek, tankönyvek). A családoknak segítséget jelenthet többek közt, hogy a 2023 szeptemberi családi pótlék már augusztusban megérkezik majd. Érdemes emellett előzetesen tájékozódni az esetleg igénybe vehető állami, önkormányzati vagy munkáltatói támogatásokról, illetve – egyetemi hallgatóknak, főiskolásoknak – a lehetséges pályázatokról. Betegséggel küszködő gyermekek esetében külön kedvezmények, támogatási lehetőségek állnak rendelkezésre (például az utazás kapcsán).

Hitelfelvételnél célszerű szem előtt tartani, hogy – hiteldíjától, futamidejétől, egyéb jellemzőitől függően – már egy kisebb összegű fogyasztási vagy jelzálogkölcsön is nagy terhet róhat a családi kasszára. Mindenkor érdemes ezért a döntés előtt több bank hitelajánlatát is összehasonlítani. A felsőoktatási hallgatóknak – igényük esetén – megfontolható a Diákhitel felvétele, ám előzetesen természetesen ennek feltételeiről is tájékozódni kell. A tudatos döntést az MNB Hitelfelvétel tudatosan kiadványa, illetve a gyorskölcsönöketfogyasztási hiteleket bemutató tájékoztatói támogatják.

Az egyetemistáknak, főiskolásoknak tanulmányaik megkezdéséhez elengedhetetlen a bankszámla-nyitás, ám itt is alapvető előzetesen átgondolni, hogy az adott diáknak pontosan milyen igényei, elvárásai vannak annak kapcsán. Az okos választáshoz a jegybank Számlaválasztás tudatosan Pénzügyi Navigátor füzete, illetve a valamennyi hazai hitelintézet aktuális bankszámláit bemutató Bankszámlaválasztó programja nyújthat segítséget. Emellett aki teheti, annak érdemes már ebben az időszakban megfogalmaznia pénzügyi céljait és elkezdeni a megtakarítást is azok valóra váltására.

Magyar Nemzeti Bank

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 14:10:00
Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak a digitális elemeket tartalmazó termékekre vonatkozó kiberbiztonsági követelményekről szóló jogszabályjavaslatról, amelynek célja annak szavatolása, hogy a forgalomba hozott termékek, például a csatlakoztatott otthoni kamerák, hűtőszekrények, televíziók és játékok biztonságosak legyenek.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS