Pályaorientációs programokkal népszerűsíti az agrárszakmákat a NAK

2021. 11. 04., 12:15

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara többféle pályaorientációs programmal is elő kívánja segíteni azt, hogy minél több felső tagozatos diák válassza az agrárszakmákat.

Hasonlóan az egész Európai Unióhoz, hazánkban is komoly kihívás az ágazaton belül a generációváltás, a gazdaságot vezetők és a szakképzett munkaerő körében egyaránt. Az ágazati humánerőforrás korösszetételét és számának alakulását mutató felmérések szerint a leköszönő generációt nem váltja kellő számú utánpótlás.

A NAK pályaorientációs tevékenységének kiemelt célja az agrár-szakképzésbe beiskolázás elősegítése, valamint a pályaválasztó fiatalok körében a mezőgazdasági, erdészeti, környezetvédelmi és élelmiszeripari szakmák népszerűsítése.

A NAK egyik kiemelt, küldetésnyilatkozatában is szereplő célja a fiatalok számára vonzóvá tenni az agráriumot, a kamara közreműködik az életpálya-tanácsadási és a pályaorientációs feladatok ellátásában is. A köztestület az év folyamán többféle programot kínál az agrárpálya iránt érdeklődő felső tagozatos általános iskolai tanulók részére.

Ennek keretében a kamara már évek óta minden megyében megszervezi a „Szakmakóstoló” pályaorientációs programheteket (bentlakásos, illetve bejárásos formában), amelyek során egy-egy kiemelt agrárszakmával ismerkedhetnek meg a diákok. Emellett ősszel pályaorientációs programsorozat keretében országszerte lehetőség nyílik az agrárszakképző intézmények és agrárszakmák/szakmairányok megismerésére. A programnapokon a tanulók tevékenyen vesznek részt a munkafolyamatokban is.

A kamara októberben digitális kampányt is indított, influenszer közreműködésével is bemutat agrárszakmákat, képzéseket. A „fiatalokra hangolt” anyagok többek közt a TikTokon, az Instagramon és a Facebookon jelennek meg.

A posztok, videók a Gazda, a Kertész, a Mezőgazdasági gépésztechnikus, valamint a Sütő- és cukrászipari technikus szakmákat népszerűsítik. Emellett a NAK hamarosan szakmákat bemutató kisfilmeket is közzétesz a weboldalán.

Az agrárszakmák megismerését segíti a NAK Agrárszakma Iránytű című kiadványa is, amely letölthető a NAK honlapjáról. Mindemellett a kamara még 2021. november 22-ig várja a jelentkezéseket az ősszel meghirdetett, “Megnézem ezt magamnak!” elnevezésű projektkészítési pályázatra, amelyben a tanulók egy projektfeladaton keresztül mutathatják be az agráriumot és az érdeklődési körüknek megfelelő, általuk választott, az ágazathoz kapcsolódó szakmákat.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS