Nyilvános az őszi búzavetés eredménye

2019. 09. 16., 17:45

Összesen 45 őszi búzafajtát teszteltek az ország tíz különböző pontján a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács posztregisztrációs kísérletében. Az eredményekről összefoglaló kiadvány készült a gazdálkodók számára.

Tizenkettedik alkalommal szervezte meg az őszi búza posztregisztrációs kísérleteket a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Ennek alapvető célja, hogy a termelők számára hasznosítható, objektív információt adjanak a búzafajták képességeiről. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tavaly óta vesz részt a kísérletek lebonyolításában.

A kísérletek felügyeletét és a lebonyolítással kapcsolatos feladatokat ebben az évben is a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) látta el. A FIT önálló tevékenységét a gabonatermelők, a vetőmag-előállítók, a –kereskedők és – feldolgozók egyetértésével, valamint a magyar mezőgazdaság fejlődését fontosnak tartó civil szakmai szervezetek széleskörű erkölcsi és anyagi támogatásával végzi.

2018 őszén 10 helyszínen – Mosonmagyaróváron, Szombathelyen, Jászboldogházán, Tordason, Szarvason, Iregszemcsén, Eszterágpusztán, Székkutason, Újfehértón, valamint Gyulatanyán – 45 búzafajtát vetettek el kisparcellás összehasonlító kísérletekben a NÉBIH szakembereinek segítségével. A kísérletsorozat fajtáit idén ismét két éréscsoportra bontva állították be. A 10 kísérleti helyszín mellett Mezőfalván egy bemutató fajtasort is elvetettek, melyet a NAK Szántóföldi napok keretében tekinthettek meg a látogatók.

Az elemzéshez 10 hely terméseredményeit, illetve – Iregszemcse és Mosonmagyaróvár kivételével – minőségvizsgálati adatait használták fel. A beltartalmi vizsgálatok közül a nyersfehérje-, sikér- és nedvességtartalmat gyorsvizsgálattal mérték a szakemberek, három jó minőséget adó termőhely esetében pedig alveográfos vizsgálatokat végeztek.

A kísérletek eredményeiről készült összefoglaló kiadványt a Vetőmag Szövetség idén is közzétette a honlapján.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-05 16:40:00
A NIS2 irányelv magasabb szintre emelte a korábbi uniós kiberbiztonsági szabályozást és számos új kötelezettséget vezetett be. Az irányelv szabályainak túlnyomó részét már átültették a magyar jogba, így a jövő év folyamán 2500–3000 hazai közép- és nagyvállalatnak kell a szigorú szabályoknak megfelelni, továbbá az ellátási láncuk biztonságát megteremteni – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely Gábor, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szabályozási ügyekért felelős vezető ügyvédje.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS