Növekvő nyereséggel számolnak, de kivárnak a hazai kkv-k

2024. 10. 31., 00:31

A hazai kkv szegmens meglehetősen visszafogott pénzügyi várakozásokkal számol a következő egy évre – derült ki a K&H kkv bizalmi index harmadik negyedéves adataiból. Míg árbevételt érintő várakozásuk stagnál (7 pont), addig nyereség vonatkozásában egy mérsékelt, egypontos emelkedést prognosztizálnak, amivel az index eléri a 4 pontot. A kis- és középvállalkozások kivárnak, beruházási hajlandóságuk 4 százalékpontos csökkenéssel 56 pontra mérséklődött.

Növekvő nyereség változatlan árbevétel mellett

Továbbra is 7 ponton stagnál a magyar kkv szegmens árbevételét mutató index – derült ki a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő 12 hónapos várakozásait bemutató K&H kkv bizalmi index harmadik negyedéves adataiból. Cégméret szerint a legkisebbek, vagyis a 20-100 millió forintos árbevétellel rendelkezőknél egy pontos emelkedés látható, így most már 8 ponton áll a mutató. Velük szemben a 100–300 millió forintos árbevételi sávban elhelyezkedő cégek várakozása 6 pontra mérséklődött, ami mínusz egy pontot jelent az előző negyedévhez képest. A 300 millió forintot meghaladó árbevételű kkv-k továbbra is stabilan 5 ponton állnak.

A nyereségességet érintő várakozásokat bemutató skála ugyanakkor egy kisebb hullámvölgy után ismét emelkedni kezdett. Árbevétel szerint a legkisebb és a közepes méretű kkv-k egy-egy ponttal emelkedtek, így a mutató mindkét esetben 4 ponton áll, a nagyok esetében nincs változás az előző negyedévhez képest, továbbra is 3 ponton állnak.

Megtorpanó beruházási hajlandóság

A kkv-k úgy tűnik, egyelőre kivárnak, mert a K&H kkv bizalmi index beruházási hajlandóságot vizsgáló részindexe 4 pontot csökkenve a harmadik negyedévre 56 pontra mérséklődött. A gépek vásárlását mutató görbe 4 pontot esett, jelenleg 17 ponton áll. Emellett a minőségbiztosítási célú beruházásoknál tapasztalható jelentős csökkenés, 4 pontról 1 pontra módosult a mutató. Az informatikai fejlesztésekre, valamint a vállalkozásindításra való hajlandóság is mérséklődött, előbbi 2 ponttal 27 pontra, utóbbi 2 pontról 1 pontra változott. Ezzel szemben az ingatlancélú fejlesztések 8 ponton állnak, a gépjárműparkot érintő fejlesztések pedig 20 ponton, vagyis egy-egy ponttal emelkedtek az előző negyedévhez képest.

„Bizonytalanság jellemi a hazai kkv-kat a jövőt illetően, ezért most kivárnak. Nagyon sok olyan váratlan tényező befolyásolhatja a jövőbeli terveiket, amire nincs ráhatásuk, így még ha kissé nőtt is a nyereséget érintő várakozásuk, úgy látszik, egyelőre inkább tartalékot próbálnak képezni belőle, hogy felkészülten tudjanak reagálni az előttük álló gazdasági kihívásokra” – mondta el Oraveczné Németh Ildikó, a K&H Lakossági és kkv szegmens marketing vezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-18 11:05:00
A meghibásodott termék nem csak saját maga károsodhat, hanem más dologban, illetve személyben is kárt okozhat. A hibás termék által okozott kárért a gyártó felelőssége is fennállhat. Melyek a gyártói termékfelelősség alapvető szabályai? Milyen kár megtérítését lehet kérni a gyártótól a termékfelelősség alapján? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Minden feltétel adott ahhoz, hogy februárban a földbe kerülhessen az első beton a paksi atomerőmű-beruházáson, elkészült a vasbeton szerkezet, és működésbe állt a betonkeverő üzem is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.