Négy év alatt fejlesztett milliárdos céget az év fiatal vállalkozója

Négy év alatt fejlesztett milliárdos céget az év fiatal vállalkozója
2022. 04. 30., 11:34

Március 15-én, a nemzeti ünnep alkalmából Vas Megye Fiatal Vállalkozója Díjat vehetett át Varga Richárd Attila, a szerszámtervezéssel és -gyártással foglalkozó AGS Mérnökiroda Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója. Az elismerésben azok részesülhetnek, akik árbevétel és teljesítménynövekedés, valamint közösségi felelősségvállalás területén is kiemelkedőt nyújtanak.

A sikeres vállalkozó olyan üzleti modellt valósított meg, amellyel a magyarországi kimagasló mérnöki tudást a gyors és költséghatékony kínai gyártási folyamatokkal olyanformán kapcsolta össze, amely a jelenlegi gazdasági környezetben hiánypótlónak és értékes, innovatív megoldásnak bizonyult.

„2017-ben az akkor még kis létszámú csapatunkkal úgy döntöttünk, hogy új stratégiával rukkolunk elő a fröccsöntő gépek piacán. Mivel a kínai gyártók látványos növekedésbe kezdtek, ezért gyártásban semmiképpen nem szerettünk volna velük versenyre kelni, viszont megláttuk egy gyümölcsöző együttműködés lehetőségét” – emlékezett vissza a kezdetekre Varga Richárd Attila, az AGS Mérnökiroda Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója.

Azzal az ötlettel álltak elő, hogy vállalkozásukban a magyarországi részleg adja a mérnöki támogatást, a tervezést a projektekben, míg a gyártást Kínában végzik, így egyesítve az európai és az ázsiai szaktudást.

A győrvári születésű üzletember otthonról hozta a kereskedői mentalitást, később tudatosan építette fel önmagát a diákmunkák, a szakirányú diplomaszerzés, majd a kkv- és multi környezetben is megtapasztalt mérnöki gyakorlati feladatok során. Saját vállalkozásába már tapasztalatokkal gazdagon, határokat nem ismerő elképzelésekkel vágott bele.

„Egyedül indultam, majd fokozatosan egyre többen lettünk. Ma 36 embernek adunk munkát egy cégcsoportban. 2021-ben már 2 milliárdos árbevételt könyvelhettünk el” – mondta Richárd, aki azt is elárulta, alapkoncepciójuktól időközben annyiban eltértek, hogy Magyarországon két szerszámüzemük is épült, emellett jelentős volumenben zajlik a kínai gyártás is, de mint hangsúlyozta: a legfontosabb hazai feladuknak továbbra is a tervezést, a szellemi háttér biztosítását tartja.

Szerszámgyártás határok nélkül

Az AGS Mérnökiroda Kft. Magyarországon több mint hatvan céggel dolgozik együtt, köztük multikkal, kkv-kal, családi vállalkozásokkal, emellett Kínában, Hongkongban is rendelkezik leányvállalattal, hogy a műanyag- és fémipari szerszámgyártásban komplex szolgáltatást nyújthasson. Az ügyvezető az év egyik felét itthon, a másik felét Kínában tölti.

„Hiszek abban, hogy tartós sikert csakis jó csapattal lehet elérni. Közös víziónk, hogy vállalati kultúránkkal, megbízható szolgáltatásainkkal, átlátható folyamatainkkal és őszinte kommunikációnkkal a szerszámgyártók között élen járjunk és példát mutassunk határokon innen és túl” – fejtette ki Varga Richárd Attila.

Több lábon álló üzleti modell

A szerszámtervezés és -gyártás mellett nem elhanyagolható a szerepe a vállalat garanciális és egyéb szerszámjavítási tevékenységének. A cégcsoport szakmai tekintélyét erősíti az is, hogy számos, szakterületükön működő kínai gyártó őket választotta magyarországi márkaképviselőjének.

A cégvezető figyelmet fordít arra is, hogy mentorálja, tudásával segítse a kezdő vállalkozók fejlődését. Több csapat útját is egyengeti, célja, hogy olyan mentor lehessen, amilyet ő is szeretett volna anno maga mellett tudni.

(Fotók: AGS Mérnökiroda Kft.)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2022-06-27 11:27:00
Az MNB 70 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Bankmentor Kft.-vel szemben és azonnali hatállyal megtiltotta az engedély nélküli pénzügyi közvetítői tevékenység folytatását számára. A társaság huzamosabb időn át, több ezer lakossági ügyféllel szerződve végzett jegybanki engedély nélkül pénzügyi alkuszi és jelzáloghitel közvetítői tevékenységet.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2022. 06. 26., 09:15
epizód: 2022 / 7   |   hossz: 21:02
Milyen volt a Hannoveri Technológiai Kiállítás és Vásár a Covid után, de háborús időben? Hol tart az ipar 4.0 napjainkban, melyek a digitalizáció legfontosabb új irányai? Mit jelent a virtuális üzembe helyezés? Hogyan hat az automatizálás a munkaerőpiacra? Hogyan szimulálható a Marsra szállás? Mit jelent Európa egyik legnagyobb ipavállalatának, hogy kivonul az orosz piacról, ahol 1851 óta jelen volt? A kérdésekre Jeránek Tamás, a Siemens Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója válaszol.
2022. 06. 13., 06:35
epizód: 2022 / 6   |   hossz: 19:01
A kamerás megfigyelés csak „célhoz kötött” lehet, de a célok meghatározásakor is körültekintően kell eljárni – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely ügyvéd. A Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda irodavezető partnerét a munkavállalók megfigyelésére, a kamerák elhelyezésére vonatkozó szabályokról, az élőképekre vonatkozó speciális előírásokról és a technika fejlődés nyújtotta lehetőségek jogi korlátairól kérdeztük.
2022. 05. 30., 12:00
epizód: 2022 / 5   |   hossz: 21:41
Mi vár a vendéglátóiparra a Covid-járvány végén és az ukrajnai háború közben? Miként lesznek a konkurensekből partnerek? Miért a 3. év a legkritikusabb az ágazatban? Hogyan lehet visszacsábítani a pályaelhagyókat? Hány főnök tud kiszabadulni a napi rutinból a hetenkénti feladatmegbeszélésre a csapattal? Bánhalmi Kata, a több ezer tagot számláló Piqniq Budapest szakmai szervezet társalapítója válaszol a kérdésekre.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS