Az elmúlt egy-két évben csökkenni kezdett a méhészek száma, mert egyre nehezebb méheket tartani – mondta Boross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke.
A csökkenés oka többek között az is, hogy a méhek tartásához nagy szaktudás szükséges, és hogy a mézelési szezon két hónapra csökkent, tehát két hónap terméséből lesz csak pénz – mondta Boross Péter az M1 csatorna szerdai műsorában.
Jelenleg körülbelül húszezren tartanak méhet Magyarországon.
Beszélt arról is, a méhészek már a következő évre készülnek fel: ellenőrzik, hogy megvan-e a méhanya, lesz-e elég helye a fiasításra, elegendő-e a népesség, és védekeznek a külső paraziták ellen.
Emlékeztetett rá, hogy méhcsaládok egészségügyi állapotának megőrzésére, a méhcsaládonként ötszáz forintos, méhészenként maximum kétmillió forintos kormányzati támogatást augusztus végéig lehet igényelni. (MTI)
Bárhol kóstoltam, két napon keresztül előbb-utóbb felemlegették. Túl sokan ahhoz, hogy szó nélkül hagyjuk.
A sikeres megbeszélések nyomán a kivitelezés új lendületet kap – mondta Szijjártó Péter, miután a Roszatom képviselőivel tárgyalt.