Folytatódott a konzultációsorozat a gazdaság helyzetéről

2023. 01. 18., 19:13

Tíz vidéki nagyvárost érintő eseménysorozaton több mint kétszáz gazdasági és politikai szereplővel, polgármesterekkel, helyi képviselőkkel, valamint kis- és közepes vállalkozások döntéshozóival folytat párbeszédet az Egyensúly Intézet és a VOSZ.

Micski Marianna: Használható tudást adunk a vállalkozóknak

Az eseménysorozat egri állomásán Micski Marianna, a Vállalkozók és Munkáltatók Szövetsége Heves vármegyei elnöke a folyamatosan változó üzleti környezetet és ehhez kapcsolódóan a vállalkozók alkalmazkodóképességének fontosságát emelte ki. „A VOSZ az Egyensúly Intézettel közösen használható tudást és naprakész ismereteket igyekszik átadni a vállalkozóknak, amelyek elengedhetetlenek a jelenlegi és az elkövetkező, kihívásokkal teli időszak átvészeléséhez” – mondta a vármegyei elnök.

Az eseményen részt vevő cégek közel fele kapott már valamilyen támogatást, amelyet többnyire szolgáltatásokra, ingatlanfejlesztésre, bérekre, illetve napelem-beruházásokra költöttek. A támogatásokról szólva elhangzott: fontosak ezek a források a kis- és középvállalkozói szektor fejlődése szempontjából, de biztosítani kellene, hogy azok valóban a legjobbakhoz jussanak el és a legindokoltabb célokat szolgálják.

Soltész József: A VOSZ kiemelt figyelmet fordít a kkv-k informálására

A debreceni rendezvényen Soltész József, a VOSZ Hajdú-Bihar vármegyei elnöke azt hangsúlyozta, hogy a vállalkozások képviseletét ellátó szervezetként kiemelt figyelmet fordítanak mindazokra a szolgáltatásokra, amelyek segítenek a kkv-szektor szereplőinek abban, hogy a stratégiájukat, döntéseiket megalapozó információkat megszerezzék.

A cégek képviselői a fórumbeszélgetésen foglalkoztak az export kérdéseivel, az erős versenyhelyzettel és a tőkehiánnyal. A további tőkebevonás gátját a magas kamatokban látják. Szerintük főleg a vállalatirányítási rendszerek fejlesztésére kellene forrás, ám a képzés, a kutatás-fejlesztés és az innováció területéről is hiányoznak a támogatások. A napi problémákat értékelve a munkaerőhiányra panaszkodtak, úgy fogalmaztak, hogy térségükben a helyzetet a BMW gyár munkaerő-elszívó hatása tovább nehezíti.

Weninger Richárd: Stratégiai cél, hogy folyamatosan konzultáljunk a vállalkozókkal

A kecskeméti fórumon a VOSZ Bács-Kiskun vármegyei elnöke, Weninger Richárd arról is beszélt, hogy „a vállalkozásokkal folytatott párbeszéd és a véleményük megismertetése a döntéshozókkal az érdekképviselet egyik fő feladata.” Ezért határoztak úgy, hogy az Egyensúly Intézettel közösen országos rendezvénysorozatba kezdenek. Hozzátette: a VOSZ stratégiai célja a jövőben is az, hogy a vállalkozókkal rendszeresen találkozzon és meglátásaikat minél több gazdasági vonatkozásban időről-időre megismerje, ami a jelenlegi környezetben nagyobb jelentőséggel bír, mint valaha.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS