Fájdalmas döntésekre kényszerül a Rózsavölgyi Szalon

2018. 11. 16., 10:00

A színházakat is érintő finanszírozási bizonytalanság miatt jegyármelésre kényszerül a Rózsavölgyi Szalon, és egyik bemutatóját is lemondja.

Zimányi Zsófia, a Rózsavölgyi Szalon művészeti vezetője hírlevélben tájékoztatta a nézőket, hogy 2019. január 1-től 20 százalékkal megemelik a jegyárakat. Ettől a dátumtól ugyanis megszűnik az előadóművészeti szervezeteknek utalható tao (társasági adó), amely révén a magánszféra eddig rendkívül komoly támogatáshoz juttatta a magyar kultúrát, köztük a Rózsavölgyi Szalont is.

A tao-támogatás a Szalon jelentős bevételi forrása volt, majdnem a költségvetésük fele. Zimányi Zsófia azt írja: „a jelenlegi jegyárakkal és pályázatokon elnyert forrásokból nem tudjuk zökkenőmentesen működtetni a Szalont.”

Az áremelés mellett arra is kényszerülnek, hogy lemondják a februárra tervezett bemutatót, az „Amivel meg kell küzdenünk” című előadást, ugyanis nem lesz rá fedezet a színház költségvetéséből.

„Szeretnénk szolidaritásunkat kifejezni minden olyan művészeti szervezettel, amely most ugyancsak rendkívül nehéz helyzetbe kerül. Jelezzük azt is: a Rózsavölgyi Szalon kész konstruktív javaslataival részt venni minden olyan egyeztetésen, diskurzuson, amely a közös megoldásra törekszik, hogy miként lehet újragondolni az előadóművészeti szféra finanszírozási rendszerét” – írja Zimányi Zsófia.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-08 12:41:03
A lakásbiztosítások kiemelt szerepet kapnak a nyár elején gyakran előforduló viharok és az azok okozta károk miatt – közölte a Netrisk.hu. Ha régen, akár 5 évvel vagy korábban kötött lakásbiztosításról van szó, érdemes megnézni, milyen értékű az ingatlan.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS