Astoria Com Agency néven indult boutique ügynökség

2020. 08. 26., 18:15

Astoria Com Agency néven indít kommunikációs céget Molnár Ágnes és Kordos Szabolcs. A boutique ügynökség elsősorban az alapítók tapasztalatára, szakmai networkjére, a szervezet rugalmasságára, ügyfélközpontúságára, valamint a háttércsapat specializált tudására épít.

Az ügynökség a klasszikus PR-feladatokon túl kommunikációs tanácsadást, integrált kampányok, CSR-programok tervezését és megvalósítását, márkaépítési feladatokat és tartalomgyártást is vállal, a válogatott ügyfélkör gondolkodó, hatékony partnere kíván lenni.   

„Több éves tervezgetés után indítjuk útjára Ágival az Astoriát” – mondta Kordos Szabolcs ügyvezető.

„Az elmúlt években kommunikáltunk már koncertekről, kiállításokról, tévés produkciókról, kulturális és sport programokról. Ismerjük a showbiznisz csillogó világát, ám közel állnak hozzánk a gazdasági témák is. Építettünk CSR-programokat, menedzseltünk videós tartalmakat, adtunk tanácsokat kisvállalkozásoknak és multinacionális cégeknek is. Kiterjedt kapcsolatrendszerünk a médiában és szerencsére az újságírók is jól ismernek bennünket” – tette hozzá Kordos Szabolcs. „Munkakapcsolatunk és barátságunk már kiállta az idők próbáját. Hiszünk abban, hogy a mostani gazdasági helyzetben a rugalmas, gyorsan akcióba lendülő és hatékony ügynökségek tudnak reális alternatívát kínálni a sikerorientált cégeknek” – mondta Molnár Ágnes.  

A jövőben az ügynökség támogatja majd az UNICEF Magyarország kommunikációs tevékenységét. A kapcsolat nem újkeletű: Szabolcs évek óta kommunikációs tanácsadóként segíti a szervezet munkáját. Az Astoria Com Agency alapítóinak aktuális referenciái közé tartozik a Budapest Urban Games és a Cégek Éjszakája is. 

A tulajdonosokról: 

Mindkét szakember hosszú időt töltött a média világában. Szabolcs újságírói pályája 1996-ban kezdődött, azóta több sajtótermék (Mai Nap, Színes Mai Lap, Magyar Hírlap, Diplomata Magazin, Vasárnapi Blikk, Blikk) újságírójaként, vezető szerkesztőjeként és rovatvezetőjeként dolgozott, valamint megfordult Amerikában is, ahol elnyerte Arizona állam sajtódíját. Több PR-ügynökségben töltött be vezető pozíciókat, dolgozott a Budapest Airport kommunikációs osztályán, több mint két éve az UNICEF Magyarország kommunikációs tanácsadójaként és független szakemberként tevékenykedik. Kilenc bestseller szerzője, írói munkásságát tovább folytatja.    

Ágnes elsősorban női és lifestyle magazinok újságírójaként és szerkesztőjeként több ezer cikket jegyzett mielőtt egy PR-ügynökség csoportvezetőjeként és független szakemberként a kommunikációs szakmában is letette a névjegyét.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-27 10:15:00
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. A hosszú hétvégén tehát érdemes vadászni az elfogadóhelyekre az érintett SZÉP-kártyásoknak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS