Akár kiváló évjárat is lehet a 2020-as

2020. 10. 06., 10:00

Tavalyhoz képest idén minden magyarországi borvidéken később kezdődött a szüret. A szárazság, illetve a tavaszi fagy által érintett fajták esetében 15-20 százalékos terméskiesés várható – mondta Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke.

A minőségre nem lehet panasz, a leszüretelt szőlő egészséges, így megvan a kiváló évjárat lehetősége – írja a Gusto.

A szőlőárak országosan a tavalyihoz képest valamivel magasabbak, némely vörösboros borvidékeken jelenleg is zajlanak egyeztetések a felvásárlási árakról. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a szüret felénél úgy látja, hogy a maximális terméshozam 2020-ban 3,5-3,6 millió mázsa körül alakul, ami megközelítőleg 2,2-2,5 millió hektoliter bor előállítását vetíti előre. Ez a mennyiség nem csak a múlt évi 2,7 millió hektolitertől marad el, de az előzetesen becsült mennyiségtől is.

A Pannon borrégióban a szüret már augusztus közepén megkezdődött, a fehér szőlők zöme már a feldolgozókba került. A jelenlegi helyzet szerint növény-egészségügyi problémák nem jelentkeztek, a csapadékhiánynak köszönhetően azonban a termés kisebb lett, miközben kiváló mustfokokat mértek.

A fehér szőlők szüretét befejezték a Balatonboglári borvidéken, már a pincékben forrnak az olasz rizlingek és a rajnai rizlingek is.  A mennyiség mintegy 20 százalékkal marad el a várakozástól, a kiváló minőség megmaradt, ami annak is köszönhető, hogy kevés volt a hőségnapok száma.

A Kunsági borvidéken a szüret nemsokára befejeződik, már csak kisebb tételek, mint például a kövidinka, a kékfrankos, a cabernet-ek maradtak a tőkéken. A tavalyihoz képest később kezdték a betakarítást, augusztus 18-20-a körül szedték az első Irsai Olivér fürtöket, s azóta szinte minden fajtát betakarítottak.

A Pannonhalmi borvidéken bizakodóak az idei szüretet tekintve. A fehérszőlők minőségével és mennyiségével elégedettek, magas cukortartalom és szép savak jellemzik az idei termést. Ezért minden adott, hogy jó borok készüljenek, és egy kiváló évjáratnak könyvelhessék el az idei évet. A tőkéken maradt termés és a késői kékszőlők szedése még várat magára.

Tokaj-Hegyalján a szüret elején járnak, a korai fehér fajták, mint a sárgamuskotály és a kabar szedése lassan a végéhez közeledik.

Ugyanakkor egyes dűlőkben a száraz fehér bor alapjául szolgáló furmint és hárslevelű szüretelése megkezdődött. Még a munka nagyja előtt állnak a borvidéken, de az aszúsodás már szépen beindult, a szőlő magas mustfokkal rendelkezik, ezért ígéretes évjárat várható.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-23 11:30:00
A Komáromban készült és nyár elején a Dunán, majd a Sió-csatornán a Balatonhoz szétszerelt állapotban eljuttatott hajók közül egy kompot és egy katamaránt már sikerült összeszerelni, de még hátravan a beüzemelés, a hatósági szemlék, és a személyzet betanítása – tájékoztatott Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.
2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS