A kórházakat látja el a héten fertőtlenítőszerrel a MOL

2020. 04. 21., 11:30

42 ezer liter kéz- és felületfertőtlenítőt szállított ki a MOL hétfőn az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak, a MÁV Zrt. 24 ezer litert kapott.

A kórházak ellátásáért felelős Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) telephelyére hétfőn 42 ezer liter saját gyártású fertőtlenítőszert szállított ki a MOL. A héten további, mintegy 200 ezer liter kerül majd az ÁEEK különböző egységeihez, az elkövetkező napokban ebből látják el MOL Hygi kéz- és felületfertőtlenítővel az összes magyarországi állami kórházat, illetve kap belőle a rendőrség és a honvédség is. Szintén a mai napon 24 ezer liter MOL Hygi fertőtlenítőszert juttattak el a MÁV részére, a dolgozók és az utasok védelme érdekében.

A MOL harmadik hete gyárt fertőtlenítőszert almásfüzitői üzemében. Az elmúlt hét végéig csaknem félmillió liter terméket szállított ki a vállalat – az Operatív Törzzsel együttműködve – a közfeladatot ellátó és a koronavírus elleni küzdelemben élen járó intézményekhez a kéz- és felületfertőtlenítő készítményekből. A MOL-csoporthoz tartozó, kenőanyagok gyártásával foglalkozó MOL-LUB Kft. mindössze két hét alatt állította át egyik, korábban szélvédőfolyadékot készítő gyártósorát fertőtlenítő előállítására.

Április 16-án 480 liter Hygi érkezett a Békés Megyei Rendőrfőkapitányságra, Békéscsabára, és 720 liter a Békés Megyei Központi Kórházba, Gyulára, valamint 45 ezer liter a székesfehérvári vegyvédelmi alakulathoz. Korábban kapott már a fertőtlenítőből a Volánbusz, a BKV, a Miskolci Közlekedési vállalat, a Zalai Vízmű, a Magyar Posta, az ÁEEK, hulladékkezelők, közművek és önkormányzatok, rendőri és honvédelmi szervek, illetve kórházak is. A tervek szerint a Hygi április végétől a MOL töltőállomásain is kapható lesz.

MOL Hygi: néhány fontos információ

  • A MOL március végén kezdte meg a kéz-, és felületfertőtlenítő termékek gyártását.
  • A vállalatcsoporthoz tartozó és kenőanyagok gyártásával foglalkozó MOL LUB Kft. mindössze két hét alatt állította át almásfüzitői üzemének egyik, korábban szélvédőfolyadékot készítő gyártósorát.
  • Az egység a nap 24 órájában, három műszakban megállás nélkül dolgozik és termeli ki a napi mintegy 50 000 literes mennyiséget, amellyel a MOL jelentősen hozzá tud járulni a koronavírus okozta higiéniás helyzet eredményes kezeléséhez.
  • A két új termék receptúrája a WHO (Egészségügyi Világszervezet) ajánlása alapján készült, amelyeket a Nemzeti Népegészségügyi Központ a helyzetre való tekintettel rekordgyorsasággal vizsgált be és hagyott jóvá.
  • A fertőtlenítőhöz szükséges etanolt magyar forrásból szerezte be a MOL LUB, így hazai beszállítótól, hazai cég állítja elő a hazai higiéniás termékeket.
  • A kézfertőtlenítő termék neve: MOL Hygi Fluid.
  • A felületfertőtlenítő folyadék neve: MOL Hygi Flow Rapid.
  • A MOL Lub egyúttal azon is dolgozik, hogy mihamarabb elindulhasson a termék kiskereskedelmi értékesítése, hogy a lakosság is hozzáférhessen a jelenleg hiánycikknek minősülő termékhez.
  • Ez azonban csak azután kezdődhet meg, hogy a koronavírus elleni küzdelemben élenjáró intézmények ellátása biztosított. Várhatóan az elkövetkező napokban megkezdődik a tömeges értékesítés is.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS