41 milliárdot költöttek természetvédelmi fejlesztésekre

2023. 01. 03., 19:13

Az Agrárminisztérium a nemzeti park igazgatóságok munkája révén eddig példátlan mértékben valósított meg természetvédelmi célú fejlesztéseket. Több mint 41 milliárd forintot fordítottak erre a célra a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében.

A források nagy része az élőhelyek helyreállítását célozta, az utóbbi években megvalósult és jelenleg záruló több mint 100 projektnek köszönhetően mintegy 180 ezer hektár területen javul a természeti területek állapota, a természetvédelmi kezelés és a természeti értékek megőrzésének feltétele.

A fejlesztések eredményeként 27 közösségi jelentőségű hazai faj és 7 közösségi jelentőségű hazai élőhelytípus esetében sikerült országos szintű javulást elérni. A 2022-ben lezárt 16 élőhely-rekonstrukciós beavatkozásnak köszönhetően csaknem 19 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota.

Tavaly a természetjárók számára is pozitív változások történtek a nemzeti parkokban, hiszen további fejlesztések valósultak meg az ökoturisztikai infrastruktúra és a környezeti nevelési tevékenység tekintetében. Számos nemzeti park területén fejlődött a természetvédelmi bemutató hálózat, illetve korszerűbbé vált a természetvédelmi őrszolgálat is.

A nemzeti parkok vendégei 2022-től egyebek mellett már ellátogathatnak a Bükki Csillagdába, a Csárda Természetvédelmi Központba, illetve a Vízi Vándor Természetvédelmi, a Berek Világa és a Pál-völgyi Látogatóközpontba is. Ezen fejlesztések hatására a nemzeti parkok éves látogatószáma vonatkozásában idén rendkívüli növekedés volt tapasztalható.

Az Agrárminisztérium a nemzeti park igazgatóságokkal 2022-ben többek között eredményesen működtette a Nemzeti Park Termék Védjegyrendszert, tovább erősítette a védett természeti területek hálózatát, valamint folytatta a Natura 2000 területek fenntartási terveinek elkészítését és jóváhagyását. Az állami természetvédelem erőfeszítéseinek köszönhetően elkészült Magyarország Ökoszisztéma-alaptérképe, illetve a hazai zöldinfrastruktúra hálózat fejlesztésének módszertani kerete.

Ezen felül elindult 4 új LIFE projekt, támogatáshoz jutottak a hazai natúrparkok és megvalósult a 2021-2030 közötti időszakra szóló 3. Biodiverzitás Stratégia előkészítése. A génmegőrzési feladatok tekintetében nőtt az állami szerepvállalás, amivel Európa egyik legjelentősebb génbankját is sikerült fejleszteni. (AM Sajtóiroda)

(A fotón a Bükki Csillagda)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-30 12:11:31
Újra az érdeklődés középpontjába kerültek az újbudai ingatlanok. A kerületi átlagos négyzetméterár mindössze 1 százalékot emelkedett tavalyhoz képest, az otthonteremtésre fordított összeg átlagosan 66,4 millió forint a Duna House 2023-as adatai alapján.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS