Több mint 1,6 milliárd forintból újult meg Bodrogkeresztúr

Több mint 1,6 milliárd forintból újult meg Bodrogkeresztúr
2023. 01. 31., 18:44

Több mint 1,6 milliárd forintot költöttek uniós forrásból Bodrogkeresztúr turisztikai attraktivitásának fejlesztésére: tematikus borsétányt alakítottak ki a korábban elhanyagolt pincesorból, zenepavilont építettek, új kilátópont létesült, és megújult a település több utcájának burkolata – közölte a Bodrogkeresztúrért Nonprofit Kft.

Bodrogkeresztúr mindig kiemelkedő szerepet játszott a Tokaji Borvidék életében, évszázadokon keresztül a borvidék piaccal és vásárjoggal rendelkező mezővárosa volt. A Tokaji Történelmi Borvidék 27 települését 2002-ben az UNESCO felvette a világörökségek listájára kultúrtáj kategóriában.

A most megvalósuló projekt célja Bodrogkeresztúr meglévő attrakcióinak fejlesztése, új turistavonzó fejlesztések megvalósítása, ezekkel együtt a település és Tokaj borvidék, illetve a térség turisztikai fellendítése, vonzerejének növelése volt.

A közvilágítási oszlopokat kicserélték, energiatakarékos lámpatesteket szereltek fel, és a légvezetékeket kiváltották földkábelekkel, ami környezetvédelmi célokat is szolgált. A Hét vezér parknál közvetlen, kiépített kapcsolat jött létre a Bodrog-parttal, ahol „lapátos” megállóhely készült egy úszó stéggel, és élővilágot ismertető információs táblával. A megnövekedett vendégforgalom kiszolgálása érdekében bővült a parkolókapacitás is, 40 új parkolóhely létesült.

Új kilátópont létesült, amely az érintetlen természetbe nyújt bepillantást. Új külsőt kapott a 230 éves református templom, valamint megújult a templomkert és a parókiaudvar, amelyek kulturális és egyházi célú eseményeknek és programoknak biztosítanak majd helyszínt. Különlegessége, hogy az épület hajópadlása évtizedek óta két fokozottan védett denevérfaj nyári szálláshelye. Több mint 2000 csonkafülű és nagy patkósdenevér talál itt menedéket a nyári hónapokban.

A projektgazda három elektromos kisbuszt szerzett be, amelyekkel környezettudatos módon fedezhetik fel a település, illetve a szűkebb térség legizgalmasabb látványosságait a vendégek.

Elkészült egy integrált tájékoztató rendszer, amely webes felületen és mobilapplikáció keretében is elérhető. A turisztikai információs rendszer audioguide-ként is működik, öt nyelven, magyarul, lengyelül, franciául, szlovákul és angolul tájékoztatja a vendégeket a település legfőbb látnivalóiról. A GPS-alapú alkalmazás egyaránt használható az autóbuszos túrákon és a gyalogos településfelfedezés során.

A település történelmi emlékeit a Keresztúri Kincsestárban mutatják be, a kiállítás megújult, a létrejött informatikai rendszer pedig szintén öt nyelvű narrációval szolgál az idelátogatóknak. A projektből akadálymentesítették a kiállítóteret. A fejlesztés a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból (Ginop) valósult meg.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-04 22:40:00
A hivatal kilencedikként csatlakozik a blokklánc hálózathoz az EUIPO, Portugália, Észtország, Málta, Lengyelország, Olaszország, Lettország és Görögország után, így a publikus hazai adatok is ezen a rendszeren keresztül lesznek elérhetők az Európai Unió védjegy- és designoltalmi adatbázisában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS