Megváltoztatta a koronavírus-járvány a borturizmust

2021. 02. 10., 12:15

A szabadba és az online térbe helyezte át a borturizmus eseményeit a koronavírus okozta járványhelyzet, amely tartós trendnek bizonyulhat – véli Schieber Anita, a Schieber Pincészet tulajdonosa és vezetője. A kirándulással, gasztronómiai élményekkel és programokkal egybekötött borkóstolók új, egyre terjedő koncepciót jelentenek a borturizmusban, amely így kinőhet a pinceesemények által dominált korszakából. 2020 így is jelentős veszteségeket hozott az ágazatnak, az új ötletek azonban sikeresek és a jövőben új vendégkört vonhatnak be a borturizmusba.

A koronavírus-járvány előtt, 2019-ben nálunk igazán szárnyalni kezdett a borturizmus, ekkor indult be igazán ez az üzletágunk. Számtalan rendezvényünk, vendéglátó eseményünk volt, csaknem minden hétvégén kóstolót tartottunk és ott voltunk minden jelentősebb fesztiválon is – mondta Schieber Anita.

A Schieber Pincészet tulajdonosa és vezetője hozzátette: ebben a perspektivikus helyzetben eleinte úgy tűnt, hogy 2020 még az előzőnél is jobb év lehet, tavaly azonban lényegében hatvan nap után megszűnt a vendéglátás, amely mindenkit sokként ért a borturizmusban is.

„Egy komoly kihívásokkal teli időszak következett, hiszen egycsapásra megszűntek a borkóstolók, bezárt az éttermünk és a kereskedelmi értékesítés is visszaesett. Ráadásul már egyre nagyobb mennyiségben szállítottunk bort a vendéglátásba, köztük Michelin csillagos éttermekbe is, amelyek természetesen szintén bezártak.”

Felfokozott érdeklődés

„Ezekben a hónapokban az volt a célunk, hogy a kollégáink munkahelyét meg tudjuk őrizni. Az első sokk után átszerveztünk feladatköröket, új megoldásokat és ötleteket valósítottunk meg, így senkit sem kellett elküldenünk.”

Májusban következett a nyitás, amelynek során a borturizmus egésze és a Schieber Pincészet is azt tapasztalta, hogy a borkedvelők elementáris igénnyel fordultak a sokáig elképzelhetetlen események felé.

„Ekkortájt nagyon komoly érdeklődést tapasztaltunk, szinte állandó teltházzal működött az éttermünk, folyamatos jelentkezés volt a borkóstolóinkra, nagyon jól sikerült a hagyományos Pünkösdi Nyitott Pincék rendezvényünk is. Ebben az is segített, hogy májustól az ismert okok miatt felértékelődött a belföldi turizmus.”

Új szabályok, új módszerek

Fontos ugyanakkor, hogy a borturizmust ekkor nem lehetett ott folytatni, ahol a koronavírus megjelenése előtt abbahagyták. „A biztonságot tartottuk elsődlegesnek, ezért szigorú rendszerességgel fertőtlenítettük a felületeket, így például az asztalokat, kilincseket. A távolságtartás biztosításában sokat segített az éttermünk terasza, emellett ahol szükséges volt, ott minden esetben maszkot és kézfertőtlenítőt biztosítottunk a vendégeknek és kollégáinknak egyaránt. Ami nagyon fontos, hogy ebben az időszakban felértékelődtek a szabadtéri rendezvényeink. Eredetileg járványvédelmi okokból igyekeztünk mindent, amit csak lehetett, szabadtérre szervezni, de természetesen hamar láttuk, hogy a kellemes időjárásban, szép környezetben megvalósított kóstolásaink egy új élményt jelentenek a vendégeknek is. Persze a korábbi években is voltak szabadtéri eseményeink, de tavaly májustól kezdve ezek igazán hangsúlyosakká váltak. Azt gondolom, hogy ez a trend tartós marad, hiszen a járvány elmúltával is vonzó és maradandó élmény lesz majd a borkóstolással egybekötött dűlőtúránk” – mondta Schieber Anita.

A borturizmus jövője

Mindez az őszre teljesedett ki igazán, amikor a hagyományos Szekszárdi Szüreti Napok alkalmával a nagy főtéri gyülekezés helyett a vendégek ezeket a szabadtéri alkalmakat választották.

„Több nap alatt, kisebb csoportokban összesen több száz vendéget tudtunk bevonni a szabadtéri eseményeinkbe. Ez egy teljesen biztonságos módszer arra, hogy a borkedvelők egyszerre kiránduljanak, gasztronómiai élményeket szerezzenek, borokat kóstoljanak. Ráadásul minden ilyen alkalomhoz valamilyen program is társult, például zenei élmény vagy irodalmi felolvasóest. Azt gondolom, hogy hosszabb távon is ez a komplex élmény, a szabadtéri borkóstolás lesz a borturizmus jövője, hiszen látható, hogy a vendégeknek tetszik és hatalmas igény mutatkozik ilyen programokra.”

Schieber Anita ugyanakkor megjegyezte: a 2020-as év még a jó adottságokkal rendelkező pincészet számára is nagy érvágás, mintegy 20-25 százalékos bevételkiesést jelentett. „Nagyon sajnálom azokat a vendéglátós kollégákat, akik ennél is lényegesen nagyobb veszteségeket szenvedtek el, és jelenleg nulla bevételük van” – fogalmazott a pincészet tulajdonosa, aki szerint ugyanakkor az új módszerek révén hosszabb távon a borturizmus profitálhat mindazokból az ötletekből, amelyeket a tavalyi helyzet hozott.

Borkóstolás Zoomban?

A másik, rendhagyó megoldás, amellyel járványhelyzetben meg lehetett ragadni a borkedvelők figyelmét, az elsőre talán meglepőnek hangzó online borkóstolás. A vendégkörnek előre kiküldött tételeket egy videókonferencia keretében ki-ki az otthonában bontja fel, és a borértő vezetőt hallgatva kóstolja. A rendhagyó formátum sikeresnek bizonyult, a Schieber az ősz és tél folyamán több alkalommal rendezett ilyen online borkóstolást összesen csaknem 200 résztvevővel.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS