Villányban a RozéMaratonra várják a futókat

2019. 07. 02., 11:45

Július 12-én és 13-án rendezik meg immár kilencedik alkalommal a villányi Rozé Fesztivált.

Az ország „legrózsaszínűbb fesztiválját” ebben az évben is a borvidék mintegy harminc borászatának legjobb rozéi és a régió gasztronómiai különlegességei köré szervezik – írja a Gusto.

A közelmúltban megszépült Villányi Rendezvénytéren a színpadi programok július 12-én, pénteken este az Intim Torna Illegál koncertjével kezdődnek, amelyet az EnterTrain Party Band utcabálja követ.

Szombat délelőtt a Diófás téren az Iszkiri gyerekzenekar lemezbemutató koncertje várja a családokat. Az Eislingen térről 10 órakor idén is elstartol a FutaVillány elnevezésű hivatalos negyed- és félmaratoni futóverseny. A villányi szőlőhegyen át az Ördögárok érintésével csodálatos környezetben tehetik meg a futók a 10,5 vagy a 21,5 kilométeres távokat.

Szombaton kora délutánra már a rendezvénytérre várják a futókat és a közönséget, ahol a futás mellett a rózsaszín jelmezeké lesz a főszerep. A több ezer futót vonzó RozéMaraton versenyzői 16.30 órakor rajtolnak majd el, a jelmezes futóverseny indulóinak 3 kilométeres távon kell rátermettségüket és kreativitásukat bizonyítani.

A három – felnőtt, gyermek és csapat – kategóriában indulók rozé fröccs és málnaszörp frissítők kíséretében futhatják végig a zenés felvezetéssel induló távot.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS