Ingyenes konferenciát tartanak a körforgásos gazdaságról az MTA-n

Ingyenes konferenciát tartanak a körforgásos gazdaságról az MTA-n
2022. 04. 09., 11:26

A Magyar Műanyagipari Szövetség (MMSZ) „Az ember alkotta anyag – a XXI. század anyaga” címmel tudományos konferenciát szervez, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek egy rendkívül érdekes és színes világ aktuális trendjeibe. Az online is követhető rendezvényen a téma legnagyobb hazai szakértői szólalnak fel, mint Haltenberger Péter (MOL), Dr. Lukács Pál (Pannon Egyetem), Molnár Attila Dávid (PET Kupa) és Dr. Molnár Kolos (BME).

A konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében, 2022. április 22-én 10 és 12 óra között rendezik meg. Az esemény egy tíz évvel ezelőtt indult rendezvénysorozat része, célja pedig a polimerekkel kapcsolatos ismeretterjesztés. A szövetség szakemberei tájékoztatják a döntően középiskolás diákokból álló hallgatóságot az iparág fejlődési irányairól, a társadalom szerepéről a fenntartható fejlődésben, és nem utolsó sorban a műanyag megbecsüléséről, amely az emberiség életminőségének javításában is kulcsszerepet játszik.

Az MMSZ elkötelezett a körforgásos gazdaság megvalósítása mellett

„Tavaly nyáron jelentős strukturális változások történtek a Magyar Műanyagipari Szövetségben, létrejött ugyanis egy munkacsoport, amely a közelmúltban mutatta be az MMSZ körforgásos gazdaság megvalósítására vonatkozó tervezetét. Véleményünk szerint a körforgásos gazdaság megvalósítása összetett folyamat, egyaránt kiemelt szerep jut benne a hulladékgazdálkodásnak, ezen belül a szelektív hulladékgyűjtésnek és a reciklálásnak, az egyszer használatos műanyagok (SUP) betiltásának, valamint a biológiailag lebomló műanyagok használatának” – mondja Hajdárné Molnár Katalin Elvira, az MMSZ elnöke, a PEMÜ Zrt. Elnök-vezérigazgatója.

„Elengedhetetlennek tartom, hogy minél alaposabban határozzuk meg a műanyagok szerepét, hogy ezzel összhangban minél észszerűbben használjuk a sokat támadott, valójában igen hasznos anyagot, és mind a szakmai, mind a civil lakosság felé higgadt válaszokat fogalmazzunk meg. Ugyanis ez a záloga annak, hogy a körforgásos gazdaság ne csak hangzatos szlogen, hanem iparágakon átívelő gazdasági modell lehessen” – teszi hozzá az MMSZ elnöke.

A körforgásos gazdaság legnagyobb hazai szakértői adnak elő

A konferencia programja is ezekhez a célkitűzésekhez igazodik, így többek között előadást tart Haltenberger Péter (a MOL képviseletében), Dr. Lukács Pál, a Pannon Egyetem Körforgásos Gazdasági Fenntarthatósági Kompetencia Központ szakmai projektvezetője, Molnár Attila Dávid, a Tiszai PET Kupa alapítója, rendező, tudományos filmszerkesztő és Dr. Molnár Kolos, a BME Polimertechnika Tanszékének egyetemi docense.

A rendezvény ingyenes, a helyszín befogadóképessége korlátozott, ezért a szervezők élnek a „live-stream” lehetőségével, így azok, akik nem személyesen vesznek részt a programon, egy gyors regisztrációt követően online követhetik az előadásokat.

(Illusztráció: MMSZ)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS