Így készülnek a Budapest Borfesztiválra a szervezők

2020. 08. 27., 12:15

Ebben az évben a Budapest Borfesztivál korlátozott méretben, de magas színvonalú eseményen fogadja a vendégeket szeptember 10-13. között a Budavári Palota Hunyadi udvarában. Budapest egyik legimpozánsabb környezetében prémium borokkal és pezsgőkkel, valamint csúcsgasztronómiával, kényelmes pihenőszigetekkel, lounge hangulattal várják a borkedvelőket egy felejthetetlen nyár végi élményre.

Egy kis borozás...

A térben és létszámban korlátozott méret kihívás elé állította a szervezőket a borkínálatot tekintve is, hiszen kevés kiállítói standdal kell minél szélesebb, mégis prémium válogatást megvalósítani, de szerencsére mindenki garantáltan meg fogja találni a kedvére való tételeket. Jöjjön egy kis ízelítő, a teljesség igénye nélkül!

Mivel még fél lábbal a nyárban leszünk, sokak áhítják majd a hűs buborékok nyújtotta felfrissülést, amit a minőségi olasz proseccok, tradicionális hazai pezsgők, valamint Moët&Chandon és Dom Perignon Champagne-ok kínálnak. Fiatalos, lendületes, színes kínálattal érkezik a DiVino, csodás külföldi borokkal a WineAge, és szortimentjének legszebb tételeivel a SPAR Magyarország. Két borvidéket is képviselve itt lesz Koch Csaba, az Év Bortermelője díj legutóbbi győztese; és a látogatók megkóstolhatják Baranyai Péter, a VinAgora Nemzetközi Borverseny Legeredményesebb Fiatal Borászának díjnyertes borait is, a Garamvári Szőlőbirtok standján.

A Szekszárdi és a Pannonhalmi borvidék is egy-egy közösségi standdal és zömében érmes borokkal jelentkezik, akik pedig igazi kuriózumra vágynak, azoknak a villányi Tiffán borászat kínál kincseket: két csúcsboruk már csak a pincénél kapható évjáratait. Az egyre nagyobb figyelmet érdemlő Maul Zsolt Pincészete szintén készül VinAgora érmes boraival is, a Bognár Pincészet pedig elsősorban exkluzív, válogatott tételeit hozza el a Borfesztiválra.

Egy kis falatozás...

A fantasztikus borválaszték mellett a nyárvégi hangulathoz kitűnően passzoló grillkülönlegességeket kóstolhatnak idén a vendégek. A Gléda Vendéglő most is a legfinomabb ételeit hozza magával: a köztudottan kizárólag magas minőségű, magyar alapanyagokkal dolgozó étterem idei kínálatát a H2G Grilliskola legmodernebb grill eszközeivel teszi még különlegesebbé.

Többek között kóstolható lesz a grillen sült mangalica tarja friss lecsóval vagy a sokak által már ismert tépett kacsa burger, melyek mellől a házi szörpök és a szőlőfröccs sem maradhatnak el. Az XXL Catering két vendéget és séfjeiket hozza magával: a balatonfüredi Sparhelt Bistro és a csopaki Szomszéd Kertje igazi kerti parti hangulatot varázsol a Budai várba. Készülnek marinált hallal, roston sült marhával, különleges kolbászválogatással, friss zöldségekkel, zamatos szószokkal, hogy mindenki kedvére tegyenek.

A SZEGA Camembert legjobb sajtjaival és érlelt sonkáival, valamint ezekből készült finomságokkal kényezteti a nagyérdeműt. Az édesszájúakat a Bolka Bonbon várja fagylalt desszertekkel, borra hangolt jégkrém falatkákkal, gyümölcsvariációkkal, de a kísérletező kedvűek kóstolhatnak fagylaltot zöldségtextúrákkal, sajttal, zöldfűszerekkel, vagy akár pezsgőfagylaltot is.

Egy kis szórakozás...

A négy nap alatt számos fellépő teszi még élvezetesebbé a Budapest Borfesztivál Limited eseményt. A csütörtökön fellépő Canarro izgalmas formációban varázsolja elénk a 20-as 30-as évek swing és jazz zenéjét, dinamikus, improvizatív és felemelő dallamokon keresztül. Délután a világszerte ismert Cimbaliband lép színpadra. A származását tekintve színes társaság rock'n'roll, jazz, klasszikus és hagyományos eredetű zenéje a Balkáni térség fülbemászó, tradicionális dallamaira épül, különleges, felejthetetlen élményt nyújtva a Borfesztivál látogatóinak.

Pénteken elsőként a Rustico lép színpadra. A trióformáció a hagyományos magyar népzenében használatos fúvós hangszerek és a cimbalom közös virtuóz játékát egészen újszerűen szólaltatja meg a Kárpát-medence egyes tájegységeinek dallamai által. Az őket követő Babra zenekar egyéniségét a tamburák egysége, a klarinét és a harmonika összhangja határozza meg. A Balkán ezerarcú zenei hagyományait újjáélesztő együttes a tradicionális dallamokból új zenei formákat hoz létre minden fellépésük alkalmával. Este a Dresch Vonós Quartet következik. A zenekarban egyszerre van jelen az etno jazz, valamint a falusi hagyományos népzene, melyeket az improvizáció és a Kárpát-medencei zenei gyökerek tartanak össze és táplálnak.

Szombaton a Gáspár Károly Trió hoz a Borfesztiválra igazi jazz hangulatot. A zenészek saját kompozíciókat és standardeket egyaránt megszólaltatnak, zenéjükre jellemző, hogy friss és előremutató, romantikus és esztétizáló, ugyanakkor tiszteletben tartja a jazz mainstream gyökereit is. Őket követi a Terra Profonda: látomásos szövegek köré csavarodó, az amerikai blues, máskor a szabadzene határain megszólaló drámai szerzeményeik improvizatív jellegük ellenére hagyományos értelemben vett dalok, mégis váratlan meglepetéseket tartogatnak. Aznap végül a Zoord együttes lép színpadra: a doromb-dob-hegedű trió moldvai csángó dallamvilágból merítkező zenéje elementáris erővel szólal meg. A dalok alapját képező erdélyi és ősi nomád népzenéhez bátran és kreatívan nyúl a trió, zenéjük egyszerre ősi, tradicionális, ugyanakkor mai, táncolható.

Vasárnap az Ötödik Évszak Minimál Trió kezdi a műsort, akik pozitív, játékos, emberközpontú gondolatokat öntenek dalba. A zenekar énekesnője Izabelle Caussanel sajátos világával színezi a zenészek stílusát. A Borfesztivált az Erdőfű műsora zárja. Kárpát-medence magyarlakta területei és a Magyarországon élő etnikumok vonós népzenéjének sokszínűségét mutatják be Balogh Melinda közreműködésével. Ének és tánc, pörgős és sírva-vigadós lábdobbantós hetykezene az övék.

Egy kis játék...

A rendezvény fő támogatója a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. különleges akciókkal és játékkal készül a Borfesztiválra. A rendezvény ideje alatt érdemes többször visszatérni a SPAR standjához, hiszen minden negyedik pohár bor ingyenes lesz a látogatók számára, ahol a kivételes minőségű SPAR Válogatás borok kóstolhatók majd meg.

A Borfesztivál és a hazai borkultúra erőteljes marketingtámogatásban részesül a vállalat jóvoltából: 2020. szeptember 2. és 23. között lesznek érvényesek a SPAR Borkatalógus kedvező ajánlatai. Emellett a Borkatalógus égisze alatt 2020. szeptember 3. és 23. között Bormustra néven online játékot is indít a cég a vásárlók számára, melynek keretében egy-, illetve kétéjszakás, borkóstolóval egybekötött pincelátogatásokat nyerhetnek a résztvevők.

A Budapest Borfesztivál Limited exkluzív eseményére jegyet váltók hozzájárulnak a nagymúltú rendezvény életben maradásához, így a nagylelkű segítséget meglepetés borkóstolóval, egy különleges kóstolópohárral és a jövő évi, jubileumi Borfesztiválra szóló ajándék belépőjeggyel köszönik meg a szervezők.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-20 18:05:00
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a magyar vállalatok körében két kiemelt terület rajzolódik ki a fenntarthatósági törekvésekben: az energiafelhasználás csökkentése és a munkavállalók környezetbarát munkába járásának támogatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS