Utólag is érvényesíthetők az szja-kedvezmények

2024. 04. 04., 16:10

A személyijövedelemadó-kedvezmények utólag, az szja-bevallásban is érvényesíthetők, amennyiben az érintettek 2023-ban nem kérték azok év közbeni érvényesítését – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A kedvezmények közé sorolták a 25 év alatti fiatalok, a 30 év alatti anyák, a négy vagy több gyermeket nevelő anyák, az első házasok, valamint a személyi és a családi kedvezményt is.

Akiknek valamilyen szja adóalap kedvezmény járt 2023-ban és nem kérték annak év közbeni, havi érvényesítését, azok a bevallással egyösszegben juthatnak hozzá a pénzükhöz. A 25 év alatti fiatalok pedig akkor érvényesíthetik utólag a kedvezményt, ha év közben az érvényesítés mellőzését kérték a munkáltatótól, kifizetőtől.

A 25 év alattiak mellett 2023. január 1-jétől a 30 év alatti anyák is jogosultak adóalap-kedvezményre. Nekik nem kell szja-t fizetniük az összevont adóalapba tartozó, törvényben meghatározott egyes jövedelmeik után a kedvezmény havi összegéig, ami 2023-ban maximum 499 952 forint volt, ezáltal a havonta fizetendő adójukat legfeljebb 74 993 forinttal csökkenthetik.

A négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezményét az összevont adóalapba tartozó egyes jövedelmekre érvényesítheti az arra jogosult anya, minden más kedvezményt megelőző sorrendben. Az érintettek a kedvezményt értékhatár nélkül vehetik igénybe.  

A NAV közleményében kitért a személyi kedvezményre is, amelynek mértéke tavaly havi 77 300 forint volt. A kedvezményt az veheti igénybe, aki a súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről szóló kormányrendeletben említett betegségben szenved, vagy aki rokkantsági járadékban, vagy fogyatékossági támogatásban részesül.

A családi kedvezmény az összevont adóalapot csökkenti, a jogosult – jogosultsági hónaponként – az eltartottak számától függően a kedvezményezett eltartottak után érvényesítheti. Ezáltal az egy gyermeket nevelőknél 10 000, a két gyermeket nevelőknél gyermekenként 20 000, a három vagy több gyermeket nevelőknél pedig gyermekenként 33 000 forinttal több kerülhet havonta a családi kasszába. Ezt most egy összegben vissza lehet igényelni, ha év közben nem érvényesítették a kedvezményt.

Az első házasok kedvezménye változatlanul, a házasságkötés hónapját követő 24 hónapon keresztül havi 5000 forint adómegtakarítást jelent a házaspároknak.

2023. január 1-jétől a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személynek minősülő kedvezményezett eltartott gyermek, személy után jogosultsági hónaponként a kedvezmény havi összege 66 670 forinttal emelt összegben vehető igénybe.

A további részletekről a NAV honlapján a 73-as információs füzetben tájékozódhatnak az érdeklődők, illetve bővebb információ kérhető a NAV Infóvonalán, a 1819-es telefonszámon.

Fontos, hogy ha a tervezetben visszaigényelhető adó szerepel, a kiutaláshoz meg kell adni bankszámlaszámot vagy postacímet, attól függően, hogy az adózó miként szeretné megkapni az összeget. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 10., 20:00
A Grayling friss, 2026-os globális trendjelentése szerint a közép-kelet-európai üzleti vezetők egyszerre készülnek növekedésre és fokozódó kockázatokra: miközben a régió döntéshozóinak többsége optimistán tekint a következő évre, a geopolitikai feszültségek, a szabályozási változások és a technológiai átalakulás jelentős nyomást helyeznek a vállalatokra. A kutatás részletes képet ad arról is, hogyan látják a kelet-közép-európai (CEE) országok vezetői a 2026-os üzleti környezet kihívásait és lehetőségeit.
2026-02-11 12:05:00
A Hays Hungary kutatása szerint a munkavállalók 72,5 százaléka, a munkaadók 65 százaléka borúlátó a következő 2–5 év gazdasági kilátásait illetően, ami a korábbi évek pesszimista trendjeit is felülmúlja. A cégek óvatossága a bérekben is látványosan megmutatkozik.
2026-02-10 19:10:00
A klinikai vizsgálatokkal foglalkozó CRU Hungary Egészségügyi és Szolgáltató Kft. 556,95 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert egy „multimodális diagnosztikai platform és eszközcsalád” fejlesztésére, amelyet a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Encsen valósítanak meg.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS