A vámhatóságok szerepe meghatározó a nemzetközi áruforgalomban, ezért az illegális kábítószer-kereskedelem visszaszorítására két nemzetközi akció jött létre.
2020-ban már csaknem 275 millióan fogyasztottak drogot a világon, 22 százalékkal többen, mint 10 évvel korábban – derül ki az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 2021-es jelentéséből. A közelmúltban a Vámigazgatások Világszervezete (VVSZ) és az ENSZ nemzetközi rendészeti műveletet indított az illegális kábítószer-kereskedelem visszaszorítására.
A vámhatóságok szerepe meghatározó a nemzetközi áruforgalomban, ezért az illegális kábítószer-kereskedelem visszaszorítására két nemzetközi akció jött létre. A VVSZ GOALS és az ENSZ ACRONYM műveletét a magyar hatóságok a jobb eredmény érdekében egyszerre hajtották végre.
Az akcióban a 79 VVSZ-tagország vámhatósága mellett 11 nemzetközi szervezet, többek közt az EUROPOL és az INTERPOL is részt vett. A közös ellenőrzéseken összesen mintegy ezer ügyben, megközelítőleg hét tonna kábítószert foglaltak le, aminek több mint harmada szintetikus drog volt. A felderítések több mint 80 százaléka a nemzetközi postaforgalom levél- és csomagküldeményeihez kötődik. Az eredmények igazolják, hogy az illegális drogkereskedelem ellen nemzetközi szinten kell fellépni.
A NAV rendészeti reformja a nemzetközi műveletek koordinációjában és végrehajtásában is sikerhez vezetett. Ugyancsak szerepe volt az eredményekben a NAV, az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak és szolgálati kutyákkal tartott közös ellenőrzéseinek. A pénzügyőrök és rendőrök – kábítószer-kereső kutyáikkal – a NAV Repülőtéri Igazgatóságán fokozottan ellenőrizték a nemzetközi postaforgalmat, míg a NAV Bevetési Igazgatósága kutyavezetői az Európai Unió külső határainak megerősítésében vettek részt. A közös ellenőrzéseken a magyar hatóságok 78 alkalommal, összesen mintegy 2,5 kilogramm és csaknem ezer darab (tabletta, bélyeg, növényi mag stb.), különböző kiszerelésű, kábítószergyanús anyagot – kokain, heroin, amfetamin – foglaltak le. (NAV)
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.