Kúria: áfaelvonási ügyekben az adóhatóságnál a bizonyítási kényszer

Az adóhatóság rendszeresen vizsgálja az áfalevonások alapjául szolgáló számlák hitelességét. Gyakran amiatt tagadja meg az adólevonási jog gyakorlását, hogy a vállalkozás adókijátszás részesévé vált. Azt általában nem vizsgálják, hogy aktív, vagy passzív résztvevő volt-e, mert azt feltételezik, hogy kellő körültekintéssel az ügyeskedést egy vállalkozásnak észre kell vennie.

Az adóhatósági döntések rendszerint a Kúria által 2016-ban kiadott összefoglaló elemzésben lefektetett feltételeken alapulnak, amely bevezette az adóhatósági gyakorlatba többek között az adókijátszásban való aktív és passzív részvétel fogalmát is.

A kúriai összefoglaló szerint az adóhatóság objektív bizonyítékok alapján tagadhatja meg az adólevonási jogot. Például ha igazolja, hogy nem történt ügylet, vagy az nem a felek között jött létre. Miként azt is az adóhatóságnak kell bizonyítania, ha az ügylet bár ténylegesen a számlán szereplő felek között valósult meg, de alapvetően az adókijátszás volt a célja, amelynek akár aktív haszonélvezőjeként, akár passzív szereplőjeként a számlabefogadó vállalkozás is részese volt.

„Ugyanakkor nagyon sok esetben nem egyértelmű, hogy pontosan mi alapján tagadják meg az adólevonási jogot. Ez pedig azért problémás, mert ezek a feltételek jelölik ki az adóhatóság által bizonyítandó körülmények körét. A gyakorlat ráadásul megnehezíti, hogy a vétlen vállalkozások az adóhatóság előtt tisztázni tudják magukat” – mutatott rá dr. Schütt Attila, a Deloitte adóosztályának menedzsere.

Az adóhatóság gyakran a számlakibocsátóknál tett megállapítások alapján dönt arról, hogy a számlabefogadó aktív, vagy passzív módon volt részese az adókijátszásnak. Mindezt úgy, hogy ennek konkrét bizonyítékokkal történő alátámasztása sok esetben elmarad. A NAV a számlabefogadótól várja annak bizonyítását, hogy valóban attól a féltől vette igénybe a szolgáltatást, illetve szerezte be a terméket, aki a számlán is szerepel. Ugyancsak a számla befogadójának kell igazolnia, hogy kellően körültekintően járt el, hogy így próbálja meg elkerülni az adókijátszásban történő részvételt.

A Kúria nemrégiben közzétett döntésével a 2016-ban lefektetett szempontrendszert fejlesztette tovább. Innovatív módon rámutatott arra, hogy az adóhatóság pontosan mivel köteles bizonyítani, hogy egy vállalkozás aktívan részt vett egy adókijátszásban.

„Innentől kezdve nem elegendő pusztán azt mondani, hogy a vállalkozás aktív résztvevője, illetve haszonélvezője volt az adókijátszásnak. A Kúria döntése értelmében az adóhatóságnak szilárd, egyértelmű bizonyítékkal kell alátámasztania azt, hogy pontosan milyen aktív magatartással járul hozzá a számlabefogadó az adókijátszáshoz. Sőt! Tételesen fel is kell tárnia azokat a magatartásokat, amelyek megalapozzák az adózó aktív részvételét az adókijátszásban” – hívja fel a figyelmet dr. Bereznai Henrik, a Deloitte Legal adóperes csoportjának szenior szakértője.

„Ha pedig az adóhatóság nem tudja bizonyítani azt, hogy az adózó aktív magatartásával hozzájárult az adókijátszáshoz, annak alakítója és haszonhúzója volt, úgy köteles bizonyítékokkal alátámasztani, hogy a számlabefogadó gondatlanul járt el, azaz az üzleti életben elvárható alapvető szükséges intézkedéseket nem tett meg annak érdekében, hogy ne váljon adóelkerülés részesévé. „Ezen bizonyítékok hiányában az adóhatóság nem lesz jogosult a számlabefogadó adólevonási jogát megtagadni” – tette hozzá dr. Bereznai Henrik.

A Kúria döntése értelmében az is kezd egyértelművé válni, hogy az adóhatóság az adókijátszásban való aktív és passzív részvételre való együttes hivatkozással az adólevonási jogot nem tagadhatja meg. Az egyik feltétel alkalmazása ugyanis egyértelműen kizárja a másik alkalmazhatóságát.

„A Kúria álláspontjának külön súlyt ad, hogy az általa közzétett döntésektől jogkérdésében 2020. július 1-jétől a bíróságok csak kivételesen, jogszabályban meghatározott esetekben térhetnek el” – zárta dr. Schütt Attila.