Hogyan rendelkezhet adója 1+1 százalékáról?

2020. 01. 07., 14:32

A legfontosabb tudnivalókat az adóhivatal foglalta össze.

Az idén is lehetőség van arra, hogy rendelkezzen az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadója 1+1 százalékáról. Ezt legkésőbb 2020. május 20-áig az szja-bevallástól függetlenül is megteheti.

Magánszemélyként az idén is dönthet úgy, hogy a megfizetett személyi jövedelemadójának 1 százalékát felajánlja egy regisztrált civil szervezetnek, további 1 százalékát pedig valamely technikai számmal rendelkező vallási közösségnek vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak (2020-ban a Nemzeti Tehetség Programnak).

  • Az szja 1 százalék felajánlására jogosult civil szervezetek listája itt érhető el.
  • Az szja 1 százalék felajánlására jogosult vallási közösségek és a kiemelt előirányzat listája itt érhető el.

Az szja 1+1 százalékos felajánlásáról - függetlenül attól, hogy a 2019-es személyijövedelemadó-bevallását hogyan nyújtja be - a bevallással együtt vagy akár attól elkülönülten is rendelkezhet.

Ha a magánszemély rendelkezik elektronikus tárhellyel, nyilatkozatát a legegyszerűbb módon, elektronikusan nyújthatja be:

  • az e-SZJA webes felületen az online kitöltő segítségével, vagy
  • az ÁNYK keretprogram segítségével a bevallással együtt, annak EGYSZA lapját kitöltve vagy attól elkülönítve a 19EGYSZA nyomtatvány kitöltésével.

Papíralapon postai úton vagy lezárt borítékban a NAV ügyfélszolgálatain személyesen, illetve meghatalmazott útján nyújthatja be:

  • a személyijövedelemadó-bevallással együtt, annak EGYSZA lapját kitöltve,
  • az e-SZJA felületen megtalálható kitöltő program segítségével elkészített, majd kinyomtatott nyilatkozati lapon,
  • a 19EGYSZA jelű nyomtatványon vagy annak adattartalmával egyező nyilatkozati lapon, továbbá
  • ha a munkáltató vállalja a nyilatkozatok összegyűjtését, 2020. május 10-ig lezárt borítékban leadva a munkáltatónak (A borítékon a leragasztás helyén szerepelnie kell a felajánló aláírásának).

Ha a nyilatkozatokat eseti meghatalmazott kívánja benyújtani, a meghatalmazottnak a nyilatkozathoz csatolnia kell a magánszemély által adott, a nyilatkozat benyújtására jogosító meghatalmazását.

Fontos, hogy a 2020. május 20-ai határidő jogvesztő. Ez azt jelenti, hogy ha ezt követően rendelkezik befizetett személyi jövedelemadója 1+1 százalékáról, a rendelkezése érvénytelen és késedelmét igazolási kérelemmel sem mentheti ki.

A bevett egyház technikai számára szóló, formailag érvényes 2019. évi nyilatkozatokat 2020-ban is figyelembe veszi a NAV, újabb nyilatkozat beadásáig vagy a nyilatkozat visszavonásáig.

A civil kedvezményezettek és a kiemelt költségvetési előirányzat javára ugyanakkor továbbra is évenként kell nyilatkozni, mivel ezeket a felajánlásokat csak egy alkalommal, a rendelkezés évében veheti figyelembe a NAV.

Az szja 1+1 százalékról rendelkező nyilatkozatán dönthet úgy, hogy nevét és elérhetőségét a megjelölt civil kedvezményezettel közölje a NAV. Az adatkezelési hozzájárulás és az adatok feltüntetése a rendelkező nyilatkozaton önkéntes, nem feltétele az érvényes rendelkezésnek.

Jövő év januártól a NAV honlapján megtekintheti, hogy az Ön által idén megjelölt kedvezményezett részesült-e a felajánlott 1 százalékos összegből. Ha elektronikus tárhellyel rendelkezik, elektronikus úton is tájékoztatjuk a felajánlott összeg kiutalásáról. (NAV)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 04. 16., 09:10
Kötelezővé teheti a munkáltató a túlórát? Van beleszólása a munkavállalónak a kötelező túlóra elrendelésébe? Megtagadhatja a munkavállaló a túlórázást vagy minden esetben köteles eleget tenni a munkáltató ilyen irányú utasításának? A kérdésekre dr. Kocsis Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS