Ha komolyabb beruházást tervez, figyeljen a február 25-i határidőre!

2022. 02. 16., 12:41

A kormány az idei évre is meghosszabbította azt az intézkedését, amivel csökkenti a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adóját. Az érdekes szabályok azonban idén is a részletekben rejlenek – véli a Niveus Consulting Group.

Az iparűzési adó csökkentésére vonatkozó szabályozást az országgyűlés ezúttal a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvényben helyezte el. A törvény alapján, amennyiben a helyi iparűzési adó magasabb, mint 1 százalék, akkor a feltételeknek megfelelő kis- és középvállalkozás iparűzési adója legfeljebb 1 százalék lehet.

Tavaly sok vállalkozás élt a lehetőséggel, és nyilatkozott a jogosultság fennállásának feltételeiről. Akik ezt a nyilatkozatot tavaly megtették és azóta nem keletkezett új telephelyük vagy nem változott meg a székhelyük, azoknak idén nincsen semmi teendője.

Pálffy Miklós, a Niveus Consulting Group együttműködő partnere kiemeli, hogy ezzel szemben, azoknak a vállalkozásoknak, amelyek tavaly kezdték meg a működésüket vagy tavaly nyilatkozatot tettek, de azóta új székhelyre költöztek vagy új telephelyet létesítettek, nekik 2022. február 25-iga székhely, telephely szerinti önkormányzati adóhatóság felé, egyebek mellett arról kell nyilatkozniuk, hogy mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek és ha korábban nem tették meg, be kell jelenteniük az telephelyük címét. A nyilatkozatot telephelyenként szükséges megtenni.

Fontos, hogy a nyilatkozat nem az önkormányzatnál, hanem kizárólag az állami adó- és vámhatóságon keresztül, elektronikus úton, az állami adó- és vámhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon nyújtható be, és ezt a NAV küldi majd meg az illetékes önkormányzat részére. 

Aki ezt a nyilatkozatot megteszi, (valamint annak, aki ezt már tavaly megtette, és azóta új székhelyet, telephelyet nem létesített) annak a törvény alapján automatikusan, határozat nélkül csökken a helyi iparűzési adója a 2022-es évre.

Van azonban egy további kérdés, amivel kapcsolatosan a legtöbb kisvállalkozó úgy érzi, hogy ez őt nem érinti, de ebben nem feltétlenül van igaza. Az Európai Unióban nagyon szigorú szabályok vonatkoznak a gazdasági társaságok állami támogatására – éppen azért, hogy az államok a vállalkozásaik támogatásával ne torzítsák az EU-n belül a versenyt.

Ennek megfelelően, noha az alacsony bevételű kisvállalkozók helyi iparűzési adó csökkentése sokszor legfeljebb pártízezres vagy párszázezres tétel, a helyi iparűzési adó csökkentésénél meg kell jelölni azt, hogy a csökkentés miért számít megengedett támogatásnak, és utána ezeket a támogatásokat a vállalkozónak nyilván kell tartania.

Egyúttal ezek a támogatások a társasági adó és a személyi jövedelemadó törvény egyes kedvezményeinél is felbukkannak, és a támogatástartalom összeszámítva nem haladhat meg egy meghatározott összeghatárt.

A „de minimis”, azaz ugyanazon vállalkozásnak meghatározott időszakon belül nyújtott, egy meghatározott összeget meg nem haladó csekély összegű támogatások összeghatára 200 000 EUR (közúti árufuvarozási tevékenység esetén 100 000 EUR), és ebbe az összeghatárba három évre kell beleférni (vannak más támogatási jogcímek, amik eltérő értékhatárokkal rendelkeznek).

Ezen felül az „egy és ugyanazon” vállalkozások részére juttatott támogatást össze kell számítani ilyen összefonódás esetén. Egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülhetnek akár ugyanazon gazdasági társaság tulajdonában vagy bizonyos feltételek mellett ugyanazon magánszemély tulajdonában lévő vállalkozások.

„Akinek több vállalkozása van, és az elmúlt években komolyabb összegű adókedvezményt kapott – vagy esetleg a jövőben komolyabb beruházást tervez, hiszen mivel három évet kell nézni, a jövőre is kell gondolni, amihez adókedvezményt kíván igénybe venni, mindenképpen érdemes adótanácsadóval konzultálnia” – tette hozzá a Niveus Consulting Group szakértője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 17., 12:50
A NAV-nak a külföldi bankszámlák adatairól is van információja; az adóbevallás ellenőrzésekor, kiegészítésekor az ilyen számlákkal kapcsolatos, valamint a számlákra beérkező jövedelmeket is figyelembe kell venni – hívja fel a figyelmet az adóhivatal.
2025-05-16 16:25:00
Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS