„Dinasztiát” alapított a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csempész

2021. 12. 29., 18:08

Az ukrán határon csempészett cigarettát terített Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az a bűnbanda, amit a közelmúltban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A bűnözői csoport jelenleg is börtönben ülő egyik vezetője távollétében fiainak adta át az üzlet irányítását. A csempészbandából öten már letartóztatásban vannak.

A tizennégy fős csoport tagjai mintegy 160 ezer doboz cigarettát juttattak be Ukrajnából a zöldhatáron keresztül, összesen 500 millió forint kárt okozva a költségvetésnek. A csempészett cigit a zöldhatár térségében ágakkal és egyéb növényzettel eltakart földalatti üregekbe rejtették, mielőtt továbbszállították eladásra.

Az elkövetők többsége büntetett előéletű, sőt, a banda két vezetője jelenleg is jogerős börtönbüntetését tölti. A fogvatartott vezető a távollétében fiaira bízta az irányítást, akik az egyes bűncselekmények végrehajtásáról folyamatosan tájékoztatták apjukat.

A csempészek a mobiltelefonok mellett adóvevőket és éjjellátó készüléket is használtak az elkövetéshez. Magabiztosságukat jelzi, hogy még az egyik népszerű közösségi oldalon is kérkedtek illegális jövedelemszerző tevékenységükkel.

A rajtaütés napján az észak-alföldi nyomozók járőrök, valamint a MERKUR bevetési egység támogatásával több helyszínen tartottak kutatást, végleg kiiktatva ezzel a teljes bűnbandát, a szállítóktól, a figyelőkön keresztül egészen a vezetőig.

A bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt a társaság tagjaira akár 10 év szabadságvesztés is várhat. A nyomozók 9 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, akik közül 5 férfi letartóztatását a Nyíregyházi Járásbíróság elrendelte. Az ügyben további gyanúsítások várhatók. (NAV)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2022. 01. 27., 09:02
Szeretnénk az elsők között lenni azok között, akik a modern technológiát (ideértve akár a mesteréges intelligenciát is) a munkájuk integráns részévé teszik és kihasználják az ebből fakadó lehetőségeket – mondta az Üzletemnek Jalsovszky Pál ügyvéd, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda irodavezető partnere.
2022-01-27 18:03:47
Január 26-án a Dobosi Birtokközpontban összegyűlt a Balatoni Kör és a Rizling Generáció által összehívott bíráló bizottság, hogy végigkóstolják a borászok által leadott mintákat. A nap végére kiderült, melyik borok feleltek meg a BalatonBor minősítés követelményeinek!

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS