Adóbevallási tervezetek: ha eddig nem tette, most már nem is teheti

2019. 03. 19., 17:45

Már nem kérhetők postán az adóbevallási tervezetek, hétfő éjfélkor ugyanis lejárt a határidő – mondta Kiss Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivője kedden.

Azok az adózók, akiknek nincs ügyfélkapujuk most már csak személyesen kérhetik a bevallási tervezetüket a NAV ügyfélszolgálatain – közölte Kiss Péter András az M1 csatorna műsorában.

A NAV hétfő reggeli adatai szerint 350 ezren már megnézték, és ügyfélkapus azonosítás után 112 ezren elfogadták a tervezetüket a vámhivatal honlapján. Csaknem ötvenezren már adójuk egy százalékáról is rendelkeztek.

Az adóhatóság az idei évtől mindenkinek – akiről a NAV munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik – készít bevallási tervezetet, tehát az egyéni vállalkozóknak is.

A munkavállalók tervezete május 20-án automatikusan szja-bevallássá válik. Ezzel szemben az egyéni vállalkozóknak, az őstermelői és áfás magánszemélyeknek nem válik automatikusan a tervezet bevallássá, ők csak egyfajta visszamutatást kapnak a NAV rendszeréből, ezt kiegészítve kell beadni a bevallásokat.

2019-ben a NAV csaknem 5,6 millió szja-adóbevallási tervezetet készített el, ez félmillióval több, mint tavaly; az egyéni vállalkozóknak készült adóbevallási tervezetek pedig több mint 350 ezer vállalkozónak könnyíti meg a bevallás elkészítését.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS