Ő lett Magyarország legsokoldalúbb informatikusa

2021. 01. 26., 11:00

2020-ban immár negyedik alkalommal hirdették meg az ország legnagyobb online IT versenyét, melyre ezúttal is több mint kétezer szakmabeli jelentkezett a pályakezdőktől egészen a több évtizedes tapasztalattal rendelkező profikig. A hét héten át tartó próbatétel 21+1 kategóriában mérte fel a résztvevők IT technológiákban megszerzett tudását, a feladatsorok megoldásait pedig a szakmai hitelesítő partnerek biztosították. A tavalyi kiírás győzteseit péntek este hirdették ki egy online díjátadón: a Magyarország legsokoldalúbb informatikusa címet Szalkai Balázs érdemelte ki, aki elmondása szerint rengeteg új dolgot tanult meg a verseny alatt.

Egy nevezéssel akár az összes kategóriában is indulhattak az arra nyitott szakemberek a tavaly október végén indult Országos IT Megmérettetésen. 2020-ban a korábbi évekkel nagyjából azonos számú, több mint kétezer fő nevezett be a versenyre.

Az érdeklődő informatikusok 21+1 kategóriából választhattak, melyek az informatika számos területét lefedték a programozástól az üzemeltetésen át a cloud alapú biztonsági technológiákig. Az Akadálymentes weboldalak kategóriában pedig egy valódi értékteremtő projektben vehettek részt az érdeklődők, ugyanis egy autista, diszlexiás, látássérült és siket gyerekekkel foglalkozó napközi e-learning rendszerének kialakítása során felvetődő kérdéseket vizsgálták meg a verseny során.

Valódi szakmai elismerés a díjazottaknak

Az Országos IT Megmérettetés hazánk legnagyobb online IT versenye, ahol az informatikusok hét héten át játszanak. A külön erre kifejlesztett felületen mindig látják az előző fordulós eredményüket, így menet közben is képet kapnak arról, hogy lehet-e esélyük egy-egy kategóriagyőzelemre.

A feladatsorokat a független szakmai hitelesítők, azaz a verseny informatikai partnerei adják, ugyanakkor ha valaki nem ért egyet az adott szakmai véleménnyel, egyeztetésre visszaküldheti azt, a verseny alatt tehát folyamatos az interakció is.

A feladatok egyébként minden kategóriában egyre nehezebbé váltak, az utolsó három kör szinte már csak senior tudással volt teljesíthető, pláne időnyomás alatt.

A péntek esti díjátadón minden kategóriában győztest hirdettek, valamint kihirdették Magyarország legsokoldalúbb informatikusát is. Ennek a díjnak feltétele volt, hogy a nyertes legalább egy kategóriában a legjobbnak bizonyuljon, és összesítésben a legtöbb pontot szerezze. Az értékes főnyereményt, egy prémium kialakítású, ultrakönnyű és hajszálvékony, ugyanakkor bivalyerős notebookot, a legújabb Matebook 13-at a Huawei Technologies Hungary Kft. ajánlotta fel a szervezőnek.

A kategóriák győztesei és a TOP 20-ba kerülők is valódi szakmai elismerésként élik meg az eredményüket, hiszen az értékes nyeremények mellett fontos visszajelzést kapnak, hogy mennyire vannak tisztában a technológiai újdonságokkal, ráadásul a hitelesítő partnerek aktuális ajánlataikkal, nyitott pozícióikkal meg is kereshetik őket, amennyiben ehhez külön hozzájárulnak.

Az összetett győztesnek függőséget okoz a verseny

2020-ban Szalkai Balázs, az Interactive Brokers C++ fejlesztője érdemelte ki a Magyarország legsokoldalúbb informatikus címet. Ő tavaly indult először a versenyen, amit annyira élvezett, hogy idén minden kategóriában beadta a nevezését.

„A tavalyi versenyen felbuzdulva az elmúlt egy évben megcsináltam sok hasznos és érdekes online kurzust a webfejlesztéssel kapcsolatban, mert annak kapcsán úgy éreztem, mára kissé elavult a tudásom. Tudtam, hogy csak akkor nyerhetek, ha komolyabban veszem a versenyt, végigcsinálom az összes kategóriát, kivéve, ha valamelyik rémesen esélytelennek tűnik. Ilyenből szerencsére csak egy-kettő volt. A feladatsorok megoldásánál igyekeztem elsősorban a minőségre, azaz a helyességre törekedni és nem a gyorsaságra, így gyakorlatilag kihasználtam a teljes időkeretet" – nyilatkozott a győztes.

A legnagyobb élmény számára az volt, hogy sok új dolgot tanult.

„Az Adattárház-elemző kategóriában nagyon érdekes volt, hogy az Oracle adatbázis-kezelő szoftverével machine learninget is lehet csinálni, amire én még sosem használtam SQL-alapú relációs adatbázist, pedig elég természetesen adja magát. A Térinformatika is nagyon tetszett, szeretem a térképeket és általában a vizuális dolgokat. A Nyelvfüggetlen programozás pedig kellemes emlékeket idézett, nosztalgikusan gondoltam vissza arra, hogy korábban az informatikai diákolimpián mennyi hasonló algoritmus-feladatot oldottam meg. Azóta viszont sokat változott a világ" – értékelt Szalkai Balázs, aki ha ideje engedi, szinte biztos, hogy jövőre is nevezni fog, hiszen már-már „függőséget” okoz nála a verseny.

Azok a szakemberek, akik a versenyben nem indultak, viszont szívesen megismernék a tavalyi feladatsorokat, tanulnának vagy egyszerűen csak tesztelnék tudásukat, május 31-ig ingyen hozzáférnek a kérdésekhez, megoldásokhoz.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-09 13:23:56
Sietniük kell azoknak, akik tervezik biztosítói megtakarítás elindítását, de még nem kötöttek szerződést. Ha mentesülni szeretnének a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) alól, a megtakarítást a rendelet hatálybalépését megelőzően, legkésőbb június 30-ig el kell indítaniuk.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS