Százmilliárd forintnál jár az NHP Hajrá az Erste Banknál

2021. 01. 07., 16:00

Az Erste Bank tapasztalatai szerint elsősorban a feldolgozóipari, agrár illetve kereskedelmi cégek veszik igénybe az NHP Hajrá keretében elérhető forrásokat. A pénzintézet a programban tavaly év végéig több mint 97 milliárd forint értékben csaknem ezer szerződést kötött.

Nagy segítséget jelent a hazai vállalkozások finanszírozásában az NHP Hajrá. Az Erste Bank a Magyar Nemzeti Bank programja keretében 2020 végéig közel ezer hitel- vagy lízingszerződést kötött összesen több mint 97 milliárd forint értékben. A mikro-, kis- és középvállalkozásoknak eddig folyósított hitel összege eléri a 81 milliárd forintot. Jelentős a kereslet a termék iránt, a következő hónapokban pedig további növekedés várható a megkötött ügyletek számában – mondta el Szerdahelyi Róbert, az Erste Bank kis- és középvállalati üzletágának igazgatója.

A vállalkozások egyelőre elsősorban a forgóeszköz-finanszírozást igénylik, az Ersténél a kihelyezett hitelek 55 százalékát ilyen céllal vették fel a cégek. A beruházáshoz kapcsolódó források többsége a meglévő hitelek kiváltását szolgálta: az ügyletek 24 százaléka volt hitelkiváltás, míg az új beruházási hitelek aránya 21 százalék. A megkötött szerződések kétharmadát három iparágból igényelték. A kihelyezett hitelek 24 százaléka a feldolgozóiparba, 22 százaléka a mezőgazdaságba, míg 19 százaléka a kereskedelembe ment.

Az NHP Hajrá hitelek feltételei önmagukban is rendkívül vonzók a kkv-szektor számára, a termékek emellett jól kombinálhatók a különböző garanciaprogramokkal. Az Erste Bank várakozása szerint a pandémiás helyzet várható javulásával ismét élénkül majd a gazdaság és nő a lakossági fogyasztás, ennek köszönhetően mind több hazai vállalkozásnál terveznek fejlesztést. Ezzel párhuzamosan pedig egyre nagyobb igény lesz a beruházási célú hitelekre – tette hozzá Szerdahelyi Róbert.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS