Ezzel orvosolhatják az alkatrészhiányt a háztartási gépek piacán

2021. 10. 05., 12:15

A pandémia alatt egy mosogatógépet vagy egy porszívót akár három-négyszer akkora terhelésnek is kitehettük, mint korábban, emiatt pedig a jövőben a készülékcserék is felgyorsulhatnak majd. Az utánpótlást biztosítani hivatott háztartásigép-piac viszont jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe: az alapanyag- és alkatrészhiánynak köszönhetően ugyanis a készülékkészletek is jelentősen megcsappantak 2021 őszére. A megoldást Gerzsei Attila, a Gorenje Group Customer Service igazgatója szerint a vásárlói tudatosság növekedése, az okosgépek elterjedése és az internet alapú szervizszolgáltatások fejlesztése jelentheti.

Éjjel-nappal járattuk a gépeket az elmúlt egy évben

A pandémia alatt az otthon töltött idő és a napi szintű home office a készülékhasználati szokásainkat is átalakította. Míg egy család korábban csak heti 2-3 alkalommal indította be a mosogatógépét, addig 2020-ban akár naponta többször is sor kerülhetett erre. A porszívó és a hűtő is aktívabb használatnak volt kitéve, sok családnál pedig napi szinten ment a mosógép is. Bár sokan vásároltak új gépet 2020-ban, a megnövekedett használat miatt a közeljövőben sok gép cseréje is esedékes lesz, ugyanakkor egyes készülékek esetében ez már most is komoly piaci kihívást jelent.

Globális logisztikai kihívások

Gerzsei Attila szerint valójában mindegy, hogy telefonra, mosógépre vagy mosogatógépre van szükségünk, ugyanis ezekbe a készülékbe hasonló típusú elektronikai és egyéb alapanyagok, alapalkatrészek – pl. chipek, műanyagok – szükségesek, és jelenleg világszerte óriási hiány van ezekből az összetevőkből.  A COVID-járvány első időszakában, 2020 tavaszán a háztartásigép-gyártók átlagosan 3-6 hónapos tartalékkészlettel rendelkeztek, azonban 2020 őszétől a készletek kifogyása komoly globális kihívást jelentett. Ázsiában ugyanis – ahol az alapanyag- és alkatrészgyártás java történik –, a járványügyi korlátozások miatt még mindig limitált kapacitással működnek a gyárak, ráadásul az ellátási láncok is lelassultak, a konténerárak megsokszorozódtak, így a szállítási nehézségek tovább fokozzák a vállalatoknál jelentkező készlethiányt, amelyen az sem segít, hogy az alapanyagok és alkatrészek ára is emelkedni kezdtek.

„Kínában például a vírushelyzet javulása ellenére továbbra is jellemző, hogy napi 5 perc egészségügyi sétára hagyják el a lakást, Ausztráliában pedig, ha meghibásodik egy mosogatógép, a szervizre akár heteket is várni kell, annak a javítása ugyanis nem tartozik az alapellátáshoz, mint például egy hibás hűtő vagy sütő megszerelése” – mondta Gerzsei Attila.

A szakértő szerint a háztartási gépek közül Európa szerte leginkább a mosogatógépek és a porszívók piacát érinti jelenleg a készlethiány, de a többi gép esetében is számítani kell arra, hogy már a karácsonyi időszakot megelőzően is jelentősen visszaeshet a termékkínálat.

Fontos a vásárlói tudatosság

Az alapanyag- és alkatrészárak, valamint a logisztikai költségek emelkedése várhatóan az európai, így a hazai piacon is a készülékárak emelkedéséhez fog vezetni 2022-ben. A háztartásoknak számolniuk kell várakozási idővel mind a készülékvásárlások, mind a szervizszolgáltatások terén. Gerzsei Attila szerint a jövőben mindenképpen felértékelődnek majd a készülékekhez kapcsolódó szolgáltatások, terméktámogatási megoldások, ugyanakkor kiemelten fontos lesz a vásárlói tudatosságunk növelése is: például, hogy ne csak az ár számítson egy-egy új készülék megvásárlásánál, hanem az is, hogy az adott készülék mennyire javítható, milyen terméktámogatás jár hozzá.

„Ma már az új, modern gépek, és főleg az okoskészülékek esetében a hiba az esetek 30-40 százalékban akár távvezérléssel is megállapítható, nem ritkán még orvosolható is, ez pedig segíthet az esetlegesen felmerülő problémák gyorsabb megoldásába és a szervizszolgáltatások hatékonyabbá válásában. A készülékek rendszeres karbantartása szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy készülékünk problémamentesen üzemeljen” – tette hozzá a szakértő.

(Illusztráció: Pixabay)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 07., 13:25
Az amerikai fogyasztók hamarosan többet fizethetnek a Kínából érkező termékekért, miután az Egyesült Államok 2025. február 1-től 10 százalékos vámot vetett ki a kínai importcikkekre, és megszüntette az eddigi adókedvezményt a 800 dollár alatti csomagokra. Az intézkedés különösen az olyan népszerű online piactereket érinti, mint a Temu és a Shein, amelyeket eddig alacsony árú termékeik és gyors kiszállításuk miatt kedveltek a vásárlók. De mi vezetett ehhez a döntéshez, és milyen hatása lesz az amerikai piacra? Tímár Szabolcs, a PwC Magyarország e-kereskedelmi szakértőjének írása.
2025. 02. 06., 15:25
Előregisztráció formájában már több mint 3200 cég jelezte érdeklődését a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” fantázianevű program iránt, amelyre a jelentkezés február 3-tól nyílt meg – tájékoztatott Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.

  Rovathírek: HIPA

A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A magyarok először idén tehetik meg, hogy ingatlan célra fordítsák a nyugdíjpénztári megtakarításaikat. Herman Bernadett, a Bank360 vezető szakértője ennek a lehetőségnek az előnyeiről és hátulütőiről, valamint a pénztárakra gyakorolt jelenlegi és távlati következményeiről is beszélt a BizniszPlusznak. Szóba került az is, hogy milyen hatással volt a nyugdíjvagyonokra a részvénypiacok tavalyi sikere, illetve hogy milyen tényezőktől függ a gyarapodás az idei évben.
2025. 01. 17., 08:20
epizód: 2025 / 2   |   hossz: 24:49
A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg. Nem mindegy azonban, hogy mikor és hogyan nyilatkoznak erről a dolgozók, miközben a munkáltatóknak is érdemes odafigyelni az ezzel kapcsolatos változásokra. A legfontosabb tudnivalókról Honyek Pétert, a PwC Magyarország személyi jövedelemadóval foglalkozó területének igazgatóját kérdeztük.
Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az ukrán hatóságok tájékoztatása alapján az elmúlt két hónapban sem csökkent az ukrán energia-infrastruktúrát ért támadások száma. A támadások közvetlenül nem érintik az ukrajnai atomerőművek nukleáris biztonságát, azonban megzavarhatják működésüket.