A GVH célkeresztjében maradnak a véleményvezérek

2023. 06. 14., 18:51

A Gazdasági Versenyhivatal továbbra is kiemelten figyeli a hazai véleményvezér-reklámgyakorlatok tisztességességét, különösen azon termékek tekintetében, amelyek közegészségügyi kockázatokat hordozhatnak.

A GVH tavaly márciusban több mint 22 milliós bírságot szabott ki a BrightWhite otthoni fogfehérítő rendszer forgalmazóira, miután a terméket széles körben – többek között számos ismert hazai influenszeren keresztül – népszerűsítették annak ellenére, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ az egészségügyi kockázatai miatt kitiltotta a forgalomból.

A két érintett vállalkozás a Fővárosi Törvényszékhez fordult a GVH Versenytanácsának határozatával szemben, a bíróság pedig jogerősen a versenyhatóság javára ítélt – megerősítve, hogy a fogfehérítő reklámjai összesen 11 különböző módon sértették meg a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát és ötféleképpen az uniós ágazati szabályozást.

A bíróság döntése újabb megerősítését jelenti a GVH törekvésének a közösségi oldalakon felbukkanó reklámok tisztességességének biztosítására, különösen azon termékkörök esetében, amelyek közegészségügyi kockázatokat hordozhatnak vagy az egészségre ható, jogsértő állításaikkal sérülékeny csoportokat is céloznak (mint például a Norbi Update élelmiszerek esetében) – olvasható a  GVH közleményében. A hivatal (újra) felhívta a piaci szereplők és az influenszerek figyelmét a tavaly megújult, ingyenesen elérhető véleményvezér-útmutatóra, amely naprakész gyakorlati tanácsokkal segíti a jogkövető reklámgyakorlatok kialakítását. Az útmutató célja, hogy a mindennapi gyakorlatban felhasználható, közvetlen és részletes támogatást nyújtson az influenszerekkel hirdető vállalkozásoknak, a közvetítő- és reklámügynökségeknek, illetve maguknak a véleményvezéreknek is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS