Az airbnb-sek pórul járhatnak az ingatlanbiztosítással

2020. 09. 29., 13:00

A korábban az Airbnb keretében kiadott, ám a járványhelyzet miatt immár hónapok óta üresen álló ingatlanok biztosítását mielőbb újra kell egyeztetni a biztosítóval, különben káresemény esetén előfordulhat, hogy a biztosító nem fedezi a felmerülő károkat – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Az elmaradó vendégek és a szabályozás jelentős szigorítással fenyegető módosítása mellett az Aibnb-ző lakástulajdonosoknak további kockázattal is szembe kell nézniük. Amennyiben a szerződők nem jelzik időben biztosítójuk felé, hogy az ingatlant az adott időszakban nem használták, káresemény esetén egyes biztosítók dönthetnek úgy, hogy az emiatt nagyobb kockázattal bekövetkező káresemények – például betörés vagy csőrepedés okozta tartós ázás – esetében visszatartják a kártérítést vagy annak egy részét. A rendszeres használatot a biztosító többek között a közműszámlák segítségével egyszerűen ellenőrizheti.

„A nem állandóan lakott ingatlanok esetében a nyaralóépületekhez hasonlóan a biztosítók gyakran jelentős, akár 50-100 százalékos pótdíjat is felszámíthatnak annak fejében, hogy az életvitelszerűen lakott ingatlanokéhoz hasonló biztosítási fedezetet nyújtsák” – magyarázza Baksa Melinda, a FBAMSZ elnökségi tagja. – E fedezet fenntartása érdekében az ingatlan huzamosabb ideig üresen állásáról az ügyfélnek kell mielőbb tájékoztatnia a biztosítóját.”

Az Airbnb-ben részt vevők egy része hosszabb távú lakáskiadásra váltott

A turisztikai célú utazások korlátozása várhatóan még hosszú hónapokig tart, ezért az Airbnb-ben korábban részt vevő ingatlantulajdonosok egy része jelenleg albérletként hasznosítja kiadható lakását. Ebben az esetben a biztosítás feltételeit nem kell megváltoztatni, a bérlés időtartama ugyanis egyik biztosítónál sem releváns szempont.

Arra azonban célszerű albérlet esetén figyelni, hogy a bérlő személyes ingóságát külön biztosítás fedezze. A biztosító ugyanis kizárólag a biztosítottként megjelölt személy vagyonára tud fedezetet nyújtani.

További fontos, mind az Airbnb-re, mind a hosszú távú bérbeadásra vonatkozó tudnivaló, hogy szándékos károkozás, rongálás, vandalizmus esetére a lakásbiztosítások nem nyújtanak fedezetet, és erre a kárfajtára nem terjed ki az Airbnb által nyújtott, úgynevezett „házigazdákat védő biztosítás” sem, amely kizárólag felelősségbiztosítási szolgáltatásokat nyújt a bérbeadóknak.

A magyarországi lakások mintegy 70 százaléka rendelkezik biztosítással, ami nemzetközi összehasonlításnak is kedvező aránynak számít. Az alkuszok statisztikái szerint a lakásbiztosítások éves átlagdíja 2020 első nyolc hónapjában 40 800 volt, ami az inflációnál is kisebb mértékben, 2 százalékkal haladja csak meg a tavalyi év hasonló időszakában még 40 000 forintos szintet.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-26 18:26:00
„Növekszik a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont öregszik is a társadalom. Nőtt a foglalkoztatottság, a modern technológiák miatt átrendeződik a munkaerőpiac, fejlődik és egyben változik Magyarország.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS