„Pusztító hatása lenne egy majdnem 30 százalékos minimálbér-emelésnek”

2022. 11. 08., 13:23

A VOSZ főtitkára szerint nem a bérharcnak, hanem a munkahelyek megőrzésének van itt az ideje. Perlusz László szerint a vállalkozóknak is az az érdekük, hogy a reálbérből minél több megmaradjon.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) azt javasolja, hogy 2023-ban legalább 26 százalékkal emeljék a minimálbért, mert ez kell ahhoz, hogy fedezze az infláció mértékét a legalacsonyabb jövedelmi kategóriákban.

„Ez még akkor is irreális lenne, ha olyan kompenzációs csomagot kapnának a munkáltatók, mint tavaly a közel 20 százalékos minimábér-emeléshez. Egyszerűen pusztító hatása lenne” – reagált a felvetésre Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára a vg.hu-nak.

A munkáltatói oldal képviselője jelezte, hogy energiaár-robbanással most szembesülnek a vállalatok, amelyek így is a túlélésért küzdenek, ezért szerinte most nem a bérharcnak van itt az ideje, sokkal inkább a munkahelyek megőrzésének.

A VOSZ főtitkára meg tudja érteni a szakszervezetek aggodalmát az élelmiszerárak és a rezsi drágulása miatt, ugyanakkor azt mondta: a bértárgyalások elején tartanak, ő alapvetően ennek tudja be a MASZSZ javaslatát. „Ilyenkor mindenki mond valami távolit, majd végül középen találkoznak az álláspontok”.

„Van tere nagy arányú béremelésnek, de nyilván nem 30 százalékosnak” – mondta a VOSZ főtitkára. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a vállalkozóknak is az az érdekük, hogy minél több megmaradjon a reálbérből.

Szerinte abban az esetben lehetnének magasabban az elvárások, ha a kormány az ideihez hasonló mértékű adócsökkentésre tenne javaslatot (4 százalékkal, 13 százalékra mérséklődött a szociális hozzájárulási adó 2021 elején), ám egyelőre nem ismertek a kabinet ilyen típusú tervei.

„A kormányzatnak is meg kell nyilvánulnia. Ilyen rendkívüli helyzetben nem lehet magunkra hagyni minket” – mondta Perlusz László, hozzátéve: tisztában vannak azzal, hogy a költségvetés is nehéz helyzetben van. Ám szerinte a kormányzatnak is be kellene szállnia a teherviselésbe, például úgy, hogy a szociális hozzájárulási adót egyszámjegyűsíti.

Kitért a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének javaslatára is, amely szerint jövőre két ütemben emelkedhetne a minimálbér összege.

A VOSZ inkább azt támogatná, hogy átgondoltan állapodjanak meg az egész évről, mert ha bármilyen radikális változás történne a gazdaságban, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának keretein belül év közben is lehet változtatni.

VOSZ

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-04 22:40:00
A hivatal kilencedikként csatlakozik a blokklánc hálózathoz az EUIPO, Portugália, Észtország, Málta, Lengyelország, Olaszország, Lettország és Görögország után, így a publikus hazai adatok is ezen a rendszeren keresztül lesznek elérhetők az Európai Unió védjegy- és designoltalmi adatbázisában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS