Új korszakot kezdett az idén 35 éves VOSZ

Új korszakot kezdett az idén 35 éves VOSZ
2023. 03. 13., 18:19

Szekszárdon és Székesfehérváron folytatódott az idén 35 éves jubileumát ünneplő Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) eseménysorozata.

Szekszárd, március 9.

„Tolna vármegyében több mint 36 ezer vállalkozás működik, ebből több mint 2 ezer társas vállalkozás” – utalt a céges szektor térségi jelentőségére Zsikó Péter, a Tolna Vármegyei Közgyűlés alelnöke. Ezek zöme kis- és középvállalkozás, sokan közülük a mezőgazdaságban tevékenykednek. A cégek életében az információáramlás és a közös gondolkodás kulcskérdést jelent. „A VOSZ 35 éve múltja, szakmaisága és elkötelezettsége meggyőzte arról a vállalkozókat, hogy az érdekképviseletben igazi, támogató partnerre lelnek ebben a gazdaságot sújtó, nehéz időszakban. Egy instabil világban fontosak a megbízható partnerek” – fogalmazott az alelnök.

Dr. Fajszi Lajos, a VOSZ Tolna vármegyei elnöke kifejtette: „a térségben sok jelentős beruházásra lenne szükség, fontos lenne, hogy a Paks II. fejlesztés megvalósuljon, hiszen Tolna sajnos igazán háttérbe szoruló megye a gazdasági életét tekintve. Ennek ellenére meggyőző tagságot tudhat maga mögött a vármegyei szervezet, amit tovább kell erősíteni.”

Az elnök kiemelte a VOSZ egyik legfontosabb szolgáltatását, a kedvező vállalkozói hitelek közvetítését, a Széchenyi Kártya Programot: „Az érdeklődés a konstrukció iránt továbbra is élénk. Az elmúlt években több ezer szerződött taggal bővült a vármegye, ami többmilliárd forintnyi hitelkihelyezést jelentett.” A szervezet idei tervei kapcsán a VOSZ 35 program országos rendezvénysorozatát, továbbá a rendszeres tájékoztatást és a párbeszéd fontosságát emelte ki.

Székesfehérvár, március 10.

„Mire fellélegeztünk a pandémia okozta csapás után, újabb probléma kezdett kibontakozni: az energiaválság, az orosz-ukrán háború okozta gazdasági- és energiakrízis, amelynek következtében egyre növekvő inflációval kellett megküzdeniük a gazdaság szereplőinek” – értékelte a helyzetet felszólalásában Lehner Zsolt, Székesfehérvár alpolgármestere, aki szerint a térség szereplői sikeresen kezelik a helyzetet. Hozzátette: az önkormányzat számára kiemelt jelentőséggel bírnak a vállalkozások, amelyek a jövőben is számíthatnak a partnerségre és a közös gondolkodásra.

„A VOSZ nagytekintélyű szervezet, amely rengeteget tesz az ország gazdaságáért és a vállalkozókért” – köszöntötte a 35 éves jubileum alkalmából az érdekképviseletet Simon László. A Fejér Vármegyei Kormányhivatal főispánja hozzátette: a térségben szerencsére nagyon jó az együttműködés a vállalkozók, a közigazgatás és az önkormányzat között, amely jelentős eredményeket hozott a vármegyének az elmúlt években, akár fejlesztésekről, akár pályázatokról volt szó. Ígéretet tett arra, hogy a Kormányablak munkatársai a jövőben is segíteni fogják a hozzájuk forduló vállalkozásokat a felmerülő kérdésekben.

Méltatta az együttműködés fontosságát az eseményen megtartott felszólalásával Kovács Tibor, a VOSZ Fejér vármegyei elnöke is, aki az elmúlt időszak gazdasági folyamatait „mozgalmasnak és nehéznek” nevezte. Az érdekképviselet új korszakot kezdett meg, amelyben a vármegyei elnök az együttműködés fontosságát hangsúlyozta: „A múlt tapasztalatait még sikeresebben kell hasznosítanunk a jövőben, miközben korábban nem látott kihívásokkal állunk szemben. A külső körülmények annyira megváltoztak, hogy a jövőben sokkal kevesebből kell sokkal többet kihozni” – érzékeltette a nehézségeket a vármegyei elnök. Beszédében kiemelte, hogy a vármegyei szervezet tagsága az elmúlt években dinamikusan bővült, a létszám mára meghaladja a 180-at.

(A fotó a székesfehérvári fórumon készült.)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-02 15:20:00
A Duna House Cégcsoport havi tranzakciószám becslése szerint 2023 novemberében országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost; a cégcsoport pénzügyi márkája, a Credipass hazai adatai szerint a hónap folyamán 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-12-02 11:20:00
2023 III. negyedévében hazánkban a helyközi személyszállítás teljesítménye 8,4 százalékkal nőtt, az áruszállításé 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS