Szegeden, Szolnokon és Békéscsabán folytatódott a VOSZ fórumsorozata

Szegeden, Szolnokon és Békéscsabán folytatódott a VOSZ fórumsorozata
2023. 03. 09., 11:13

Az idén 35 éves jubileumát ünneplő Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének vármegyei szervezetei márciusban tartják éves rendes beszámoló taggyűléseiket. A vállalkozói érdekképviselet a gyűlések előtt fórumokat tart.

Szolnok, március 7.

„Nincs könnyű helyzetben a gazdaság, hiszen a háború a szomszédban gazdasági kiszámíthatatlanságot hoz. Ez egy nagyon rossz időszak” – szögezte le beszédében Berkó Attila, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal főispánja. Hozzátette: ennek ellenére a térség gazdasága fejlődik, amelyben nagyon sok tényező játszik szerepet, ezek közül az egyik kiemelt, a VOSZ érdekképviseleti tevékenysége.

„A vállalkozók tavaly 7,3 milliárd forintnyi iparűzési adóval járultak hozzá Szolnok működéséhez” – mondta Györfi Mihály, Szolnok alpolgármestere. Mint kifejtette: a gazdasági nehézségek miatt a város feszes költségvetést fogadott el, igyekszik jól felhasználni a forrásokat. Ebben számít a város a vállalkozásokra is” – tette hozzá.

„A vármegyében meghatározóak a kft.-k, a kereskedelem döntő jelentőségű szektor, a cégek árbevételét tekintve több mint 16 százalékos növekedést tapasztalhattunk” – értékelte a térség helyzetét és a tavalyi évet a vállalkozások szempontjából Lits József, a VOSZ Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei elnöke (a nagy fotón). Kijelentette: „Az elmúlt években több ezer szerződött Széchenyi Kártya tulajdonossal bővült a vármegye, döntő többségük mikro- és kisvállalkozás. Mindez több tízmilliárd forintnyi hitelkihelyezést jelentett.”

Békéscsaba, március 8.

A VOSZ elmúlt harmincöt éve nem csak azt bizonyítja, hogy a szervezet időtálló, hanem azt is, hogy válságálló – mondta az eseményen Takács Árpád, a Békés Vármegyei Kormányhivatal főispánja, aki gratulált az érdekképviselet jubileumi fennállásához. A foglalkoztatásra, mint a gazdaság egyik fő mutatójára fókuszáló felszólalásában kifejtette: a pandémia ideiglenesen jelentős munkanélküliséget hozott, amelyet ugyanakkor azóta sikerült ledolgozni a gazdaságpolitikai intézkedések, a munkaerő-támogatások segítségével. Ez a vállalkozókkal együttműködésben valósulhatott meg – tette hozzá.

Nagy Mihály László, a VOSZ Békés Vármegyei elnöke beszédében kiemelte a VOSZ egyik legfontosabb szolgáltatását, az olcsó vállalkozói hitelek közvetítését, az ehhez kapcsolódó tanácsadást. Kijelentette: „Az érdeklődés a konstrukció iránt a járvány időszakában nagyon komoly mértékben megnőtt. Az elmúlt évben több száz szerződött Széchenyi Kártya tulajdonossal bővült a vármegye, döntő többségük mikro- és kisvállalkozás. Mindez több mint nyolcmilliárd forintnyi hitelkihelyezést jelentett.”

A szervezet idei tervei kapcsán a vármegyei elnök a VOSZ 35 program országos rendezvénysorozatát, továbbá a rendszeres tájékoztatást és a párbeszéd fontosságát emelte ki. A vármegyei aktivitások és az országos programok erősítik egymást, intenzív jelenléthez és növekvő befolyáshoz vezetnek a vállalkozások és a versenygazdaság fejlődése érdekében.

Szeged, március 8.

„Köszönettel tartozunk a 35 éves VOSZ-nak és tagságának az önkormányzat nevében” – mondta köszöntőbeszédében Szeged gazdasági alpolgármestere, Kovács Tamás. Mint kifejtette: a szervezet évtizedek óta függetlenül és objektíven képviseli a vállalkozásokat. Hozzátette: „A gazdasági helyzet nehéz, a megtakarításokat, és sajnos a megélhetést veszélyezteti az infláció és az energiahelyzet. A város célja azonban továbbra is a vállalkozások, a modern, tudásalapú gazdaság helyi fejlesztése, amelyben nagy szerepet játszik az egyetem által biztosított képzés is” – szögezte le.

Sípos Tamás, a VOSZ Csongrád-Csanád vármegyei elnöke a rendezvényen megtartott beszédében kiemelte a VOSZ egyik legfontosabb szolgáltatását, az olcsó vállalkozói hitelek közvetítését, az ehhez kapcsolódó tanácsadást. Kijelentette: „Az érdeklődés a konstrukció iránt továbbra is élénk. Az elmúlt évben több ezer szerződött Széchenyi Kártya tulajdonossal bővült a vármegye, döntő többségük mikro- és kisvállalkozás. Mindez többmilliárd forintnyi hitelkihelyezést jelentett”.

(A fotó a békéscsabai rendezvényen készült)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 18:40:00
Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt.
2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS