Perlusz László: A recesszió után a kilábalás időszakát éljük

Perlusz László: A recesszió után a kilábalás időszakát éljük
2024. 02. 10., 16:10

Az érdekképviselet és érdekvédelem mellett a vállalkozásfejlesztés is nagy szerepet kap a VOSZ munkájában – mondta Perlusz László, a szervezet főtitkára Szolnokon, a VOSZ Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei szervezetének rendezvényén.

Óvatos optimizmussal tekinthetünk az idei évre – ez volt a végkicsengése Perlusz László előadásának. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkára beszélt a gazdasági helyzetről, értékelte az elmúlt esztendőt, rávilágítva a nehézségekre, amelyekkel a vállalkozásoknak kellett küzdeniük, és természetesen az idei esztendő kilátásairól, a várható kilábalásról és a VOSZ törekvéseiről is szót ejtett a Hozam Klubban – írja a szoljon.hu.

A főtitkár a fenntarthatóság kérdéskörével kapcsolatban rámutatott, bár teljesen egyértelmű, sokan még ma is azt hiszik, hogy nem feltétlenül az emberi tevékenység okolható a felmelegedést előidéző szén-dioxid koncentráció megemelkedését a légkörben. Pedig ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni, mivel ha a felmelegedés a valószínű intenzitással folytatódik, 2050 körül a GDP 10, vagy akár 14 százalékos visszaesését is eredményezheti. Ezért is foglalkozik a VOSZ a fenntarthatósággal.

Mint elhangzott, 2023-ban a harmadik negyedévben hazánkban véget ért a recesszió, most a kilábalás időszakát éljük, így óvatos optimizmussal tekintenek az idei évre. A kamatok alakulása fontos tényező, mivel egy vállalkozás bővítéséhez, működésének fenntartásához hitelekre lehet szükség. Az alapkamat most is nagyon magas, ez fékezi a hitelezési, így a beruházási aktivitást. A forint reál árfolyama rendkívül megerősödött, a túlértékelt árfolyam pedig akadályozza az exportunkat – mondta Perlusz László.

A főtitkár adatokkal alátámasztva világított rá, hol helyezkedik el Jász-Nagykun-Szolnok vármegye gazdasága az országon belül. A 66,1 ezer milliárd forintnyi GDP-ből vármegyénkben 1,6 ezer milliárdot állítanak elő, ahol 27 556 vállalkozás működik. Közép-Magyarország egyértelműen dominál minden szempontból.

Ismertette a tavaly indított VOSZ Barométer eredményeit is, amely a szervezet saját negyedévekre vetített felmérésének eredményét mutatja üzleti hangulat, beruházások és pénzügyi helyzet témakörben. Eszerint a vállalkozók év végére rosszabb kilátásokról adtak számot. Fő problémaként a kereslethiányt, a munkaerőhiányt, a költségek növekedését, a fizetési morált, az éghajlatváltozást, a gazdasági nehézségeket jelölték meg. Az ország gazdasági helyzetével kapcsolatban az inflációt, a magas energiaárakat említették.

Perlusz László a VOSZ feladataival kapcsolatban kiemelte, az érdekképviselet és érdekvédelem mellett a vállalkozásfejlesztés is nagy szerepet kap. Tavalyi szlogenjük: „Van VOSZ Válasz”, ami azt tükrözi, hogy igyekeznek minden felmerülő vállalkozói kérdésére választ találni.

Vázolta a közepes fejlettségű országok csapdáját is, ahol a gyártásra helyeződik a hangsúly, holott a jelentős bevételt hozó nagy hozzáadott értéket a kutatás-fejlesztés és az értékesítés adja. A multinacionális cégek a gyártást áttelepítik az olcsóbb munkaerőt biztosító országokba, viszont az nagyobb értéket adó részlegeket nem.

Az ESG is szóba került, ez a szabályozás a fenntartható finanszírozásról és az egységes vállalati felelősségvállalás ösztönzését szolgáló környezettudatos, társadalmi és szociális szempontokat is figyelembe vevő, vállalati társadalmi felelősségvállalás szabályairól szól. A cégvezetők 88 százalékának ismeretlen ez a fogalom, így ennek megismertetésére is kiemelt hangsúlyt helyez a VOSZ.

(Fotó: Nagy Balázs)

VOSZ

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 07., 11:25
Megérkeztek az első webes nyugtaadat-szolgáltatások a NAV-hoz. A szeptember 1-jén indult új rendszerben a papírnyugtás vállalkozások a Pénztárgép Portál egyszerű webes felületén küldhetik be a nyugtaadatokat. A rendszerben az első három napban már 20 ezer vállalkozás 424 ezer nyugta adatát rögzítette 1,5 milliárd forint értékben – tájékoztatott a NAV.
2026. 09. 07., 14:25
Budapest hagyományosan legkeresettebb kerületeiben esett vissza a legnagyobb mértékben a vevői érdeklődés az elmúlt egy évben. A legfrissebb kerületi adatok szerint a XIV. kerület iránti érdeklődés 20 százalékról 15 százalékra esett, a XIII. kerületé 25-ről 21-re, a VI. kerületé 19-ről 15 százalékra. Hasonló mértékben csökkent az érdeklődés a IX., a XI. és a VII. kerület iránt is.
2026. 09. 07., 18:25
Az ismeretek megszerzésének, rendszerezésének fontos része a kutatómunka, különösen a tudományos területeken. A kutatómunkára gyakran jön létre kutatási szerződés. E szerződéstípus legfontosabb jellemzőit dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS