Ők lettek 2019-ben a Prima díjasok B.-A.-Z. megyében

2019. 11. 10., 14:30

A Miskolc Dixieland Band, Gecse Attila lelkész és a Zemplén Táncegyüttes vehetett át Prima Díjat Borsod megyében. Közönségdíjban a Miskolc Steelers részesült november 9-én a Miskolci Nemzeti Színházban a hagyományos Prima Gálán.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége B.-A.-Z. Megyei Szervezetének elnöksége minden évben meghirdeti a Prima Díjat – írja a Minap.hu.

Ádám Imre, a VOSZ elnökhelyettese, a megyei szervezet elnöke a szombati Prima gálán köszöntő beszédében arról szólt, a vállalkozók megítélése nem volt túl jó akkoriban, amikor Demján Sándor létrehozta ezt a díjat és alapítványt 2003-ban. – Célja, hogy ne csak a munkájukkal foglalkozzanak a vállalkozók, hanem igazi lokálpatrióták is legyenek – mondta.

Tolnay Tibor, a VOSZ elnöke, a Prima Primissima Alapítvány tagja beszédében köszönetét fejezte ki a támogatóknak.

Az Év Építőipari Vállalkozása a Torkrét Bau Kft. és az Év Vállalkozója, Szabados Zoltán ügyvezető.

Az Év Kereskedelmi Vállalkozása a BRS Klíma és Gázcentrum Kft., és az Év Vállalkozója díjat Körmöczy Zsuzsanna, a cég ügyvezetője kapta.

Az Év Épületgépészeti Vállalkozása a CreativEnergy Kft., az Év Vállalkozója pedig a cég ügyvezetője, Sedlák Gábor lett.

Az Év Bányászati Vállalkozása a Perlit-92 Kft., Az Év Vállalkozója díjat pedig a cég ügyvezetője, Farkas Géza kapta.

Az Év Borászati Vállalkozás a Götz Pincészet lett, az Év Vállalkozója díjat Götz István ügyvezető kapta.

Az Év Állattenyésztő Vállalkozása a Bio-Goods Kft. lett, az Év Vállalkozója díjat a cég ügyvezetői Hajdú Dávid és Horváth Gábor kapták.

Az Országos Év Vállalkozója díjat decemberben vehetik majd át Budapesten a Prima Primissima Gálán az MBM Autó Kft. tulajdonosai Balogh József és Fekete Károly, valamint az Ózdi Acélművek Kft. tulajdonosa Max Aicher.

(Fotó: Minap.hu)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-09 20:46:54
Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS