Nógrád megye legjobb vállalkozóit díjazták a VOSZ gálaestjén

2021. 10. 18., 20:30

Tizenhatodik alkalommal rendezte meg a Nógrád megyei Prima Díj gálát a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Nógrád Megyei Szervezete vasárnap. Az ünnepségnek az alsópetényi Prónay-kastély adott otthont.

A népművészet és közművelődés kategória Príma Díjasa 2021-ben az Andi Színjátszósai Társulat lett. Sport kategóriában a Palóc Roham Sportegyesület nyerte el az elismerést, míg a magyar oktatás és tudomány kategóriában dr. Lukács Noémi, az MTA doktora vehette át a rangos kitüntetést – írja a nool.hu.

A gálán átadták az Év Nógrád megyei vállalkozója Szakmai Okleveleket, amelyhez minden kitüntetett Földi Péter korábbi Príma Díjas, festőművész munkáját kapta.

Az év Fuvarozója és építőanyag kereskedője a somoskőújfalusi Nágel István és fia, ifj. Nágel István lett.

Az év építési vállalkozása díjat a Menczelesz Miklós által vezetett Kingszigma Kft. kapta.

Az Év Vállalkozója díjat Nógrád megyében László József, a Ring Árnyékolás Technika ügyvezetője, valamint Tóth Sándor, a Fáradt Vándor Panzió tulajdonos, ügyvezető igazgatója érdemelte ki. A kitüntetettek Budapesten, a Vállalkozók Napján a Művészetek Palotájában december 3-án vehetik majd át az oklevelet.

A Nógrád megye Társadalmi szerepvállalása díját Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőrszövetség elnöke és Barna László, a Fal-Épszer Kft. nyugalmazott ügyvezetője nyerte el.

A Vállalkozók az Innovációért – Csillik Zoltán-díjat Kajsza Szabolcs, a Delta-Tech Group bátonyterenyei irodájának vezetője kapta.

A T. Német László Partneri Nívódíjat, a Nógrád Megyei Hírlap támogatásával Birkás Babett képzőművész kapta.

(Fotó: nool.hu)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 14., 17:05
Július 14-től pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre – tájékoztatott Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért felelős államtitkára.
2025. 07. 14., 18:25
Már akadt vállalkozás, amely élt a július elején megnyílt lehetőséggel és sikeresen lekerült az alkalmazottjukat bejelentés nélkül foglalkoztatók listájáról, így mentesülve a listával járó súlyos szankciók alól.
2025-07-13 21:30:00
Az EPR alá tartozó gyártóknak, illetve első belföldi forgalomba hozóknak 2025. július 20-ig kell teljesíteniük az előző negyedévre vonatkozó mennyiségi adatszolgáltatási kötelezettségüket az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszeren keresztül – hívja fel a figyelmet a MOHU.

  Rovathírek: HIPA

A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS