Kiket és hol keresnek fel a NAV revizorai február negyedik hetében? – Itt a friss lista

2021. 02. 22., 09:20

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a február 22-én kezdődő héten.

Kiemelt ellenőrzési témakörök

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal NAV: ellenőrzései 2021-ben a jogkövető adózók segítésére, a hibák javításának, a hiányosságok pótlásának támogatására fókuszál. Ugyanakkor a szándékos adóelkerüléssel szemben továbbra is határozottan lép fel a NAV. A kockázatok súlya szerint kerül sor a jogkövetési, illetve az adó- vagy vámellenőrzésre.

A 2021-es ellenőrzési tervet részletesen itt mutattuk be.

Bács-Kiskun megye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai februárban az ajándékboltokat, a parfümériákat és az édességárusokat ellenőrzik a megye egész területén. A revizorok az alkalmazottak bejelentését, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják.

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai február 22. és 28. között

  • hétfőn Pécsett, a Rákóczi úti, a Király utcai, valamint a Szabadság utcai számítástechnikai szaküzletekben,
  • kedden Kozármislenyben, a Március 15. téri és a Pécsi utcai boltokban,
  • szerdán pedig Pécsett, az Éva utcai üzletekben ellenőriznek.

A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét.

A megye építkezésein továbbra is folytatódnak ellenőrzések, így a hét bármely napján ellenőrizhetik a hivatal munkatársai a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. február 22. és 25. között a szoláriumokban, szépségszalonokban a nyugta- és számlaadást, továbbá a foglalkoztatottak bejelentését ellenőrzik a megye egész területén.

Győr-Moson-Sopron megye

A NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. február 17. és március 5. között a megyei pékségeket ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését is.

Hajdú-Bihar megye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2021. február 24-én a megyei építkezéseken ellenőrzi a szabályszerű foglalkoztatást.

Heves megye

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. februárban a megyei ajándéküzleteknél, szabadidős tevékenységeket szervező vállalkozásoknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 8. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • február 22. hétfő: Jászberény
  • február 23. kedd: Jászárokszállás
  • február 24. szerda: Tiszafüred
  • február 25. csütörtök: Karcag
  • február 26. péntek: Szolnok

Az adóellenőrök vizsgálják a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.

A megye építkezésein továbbra is folytatódnak a foglalkoztatáshoz kapcsolódó ellenőrzések.

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a 8. héten az alábbi időpontokban és településeken terveznek helyszíni ellenőrzéseket:

  • február 22. hétfő: Esztergom
  • február 23. kedd: Komárom
  • február 24. szerda: Tata
  • február 25. csütörtök: Dorog
  • február 26. péntek: Tatabánya

Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2021. február 22. és 26. között az alábbi területeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • február 22. hétfő: Rétsági járás
  • február 23. kedd: Pásztói járás
  • február 24. szerda: Balassagyarmati járás
  • február 25. csütörtök: Salgótarjáni járás
  • február 26. péntek: Bátonyterenyei járás

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a kifőzdékben, falatozókban. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

Somogy megye

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 8. héten az alábbi témákban tervez ellenőrzéseket: ruha- és fehérnemű-kereskedők, cipőkereskedők, táska- és bőráru-kereskedők. A vizsgálatok a megye teljes területét érintik, és az üzletek mellett a közterületen, piacokon, vásárokban értékesítők is számíthatnak ellenőrzésekre. A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, az év végi leltár meglétét, a forgalmazott áruk eredetét, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.

Tolna megye

A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. február 22. és 26. között az ételkiszállítással foglalkozó vendéglátókat ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az árukészletek eredetét. Az ellenőrzések várható helyszínei:

  • február 22. hétfő: Hőgyész
  • február 23. kedd: Bonyhád
  • február 24. szerda: Szekszárd
  • február 25. csütörtök: Dombóvár
  • február 26. péntek: Fadd

Veszprém megye

A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. február 22. és 26. között az élelmiszerboltokat ellenőrzik az alábbi járásokban:

  • február 22. hétfő: Veszprém
  • február 23. kedd: Pápa
  • február 24. szerda: Sümeg
  • február 25. csütörtök: Tapolca
  • február 26. péntek: Balatonalmádi

A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.

Zala megye

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. február 22. és március 5. között a villamossági üzleteket ellenőrzik. Az adóellenőrök az alkalmazottak bejelentését, a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályszerű használatát vizsgálják.

ADÓtraffipax

„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 10., 17:10
2025. júniusban nemcsak az elektromos és hibrid hajtásláncú használt autók iránt nőtt dinamikusan az érdeklődés, de a korábban csak stagnáló hagyományos (benzin, dízel) hajtású autók is újra szárnyra kaptak – derül ki a Használtautó.hu adataiból.
2025. 07. 09., 11:40
„A mesterséges intelligenciát elsősorban az emberi munkaerő tehermentesítésére használják a HR területén is, az pedig hasonlóan dolgozik az előszűrésnél, mint általában egy szakember: kulcssavakat keres, és a megadott kritériumoknak való megfelelést figyeli.”
2025-07-10 18:25:00
Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbit azonban így is meghaladta 1,1 százalékkal a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025 áprilisában – tájékoztatott az Eurostat.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS