Kiket és hol keresnek fel a NAV revizorai a 26. héten? – Itt a friss lista

2021. 06. 28., 08:50

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a június 28-án kezdődő 26. héten.

Kiemelt ellenőrzési témakörök

A NAV megyei és fővárosi igazgatóságai 2021 májusától a kivás adózókat ellenőrzik. A NAV munkatársai elsősorban a foglalkoztatottak után érvényesíthető kedvezményeket, az elhatárolt veszteséget, illetve az új beruházások elszámolását vizsgálják.

A NAV ellenőrzései 2021-ben a jogkövető adózók segítésére, a hibák javításának, a hiányosságok pótlásának támogatására fókuszálnak. Ugyanakkor a szándékos adóelkerüléssel szemben továbbra is határozottan lép fel a NAV. A kockázatok súlya szerint kerül sor a jogkövetési, illetve az adó- vagy vámellenőrzésre. A 2021-es ellenőrzési tervet részletesen itt mutattuk be.

Észak-Budapest

A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. június 17. és július 1. között a III. kerületi Heltai Jenő téri piacon és környékén a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, továbbá a fővárosi építkezéseken a foglalkoztatás szabályszerűségét ellenőrzik.

Dél-Budapest

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. júniusától ellenőrzik a régió székhelyszolgáltatóinak címeire bejelentkezett adózókat és azokat a vállalkozásokat, amik székhelyüket az ország más területéről helyezték át.

Kelet-Budapest

A NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. június 21. és 25. között ellenőrzik a távol-keleti árukat értékesítő kereskedőket, piacokat, bevásárlóközpontokat és éttermeket. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, az online pénztárgépek használatát, az áruk eredetét és a jövedéki termékeket vizsgálják.

Bács-Kiskun megye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai egész nyáron ellenőrzik a zöldség- és gyümölcs-kiskereskedőket. Az adóellenőrök elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek üzemeltetését vizsgálják, továbbá nyomon követik a bevételek alakulását is.

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai június 28. és július 4. között a megye strandjain ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályszerű használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását vizsgálják.

Békés megye

2021. június 28. és július 4. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a vendéglátóhelyeken, valamint a piacokon ellenőriznek. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát és a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Fejér megye

A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának adóellenőrei június 28. és július 2. között ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését a fagylaltozóknál és a cukrászdáknál.

Hajdú-Bihar megye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2021. június 28-án a megyei építkezéseken ellenőrzi a szabályszerű foglalkoztatást.

Heves megye

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. júniusban a megyei cukrászdákban, fagylaltozókban és kávézókban ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai júniusban a vendéglátóhelyeket ellenőrzik. Az adóellenőrök a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét vizsgálják. Indokolt esetben forgalomszámlálásra is sor kerülhet.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. június 28. és július 16. között a strandokon és a turisztikailag frekventált helyeken ellenőrzik a vendéglátókat. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2021. június 28. és július 2. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:

- június 28. hétfő: Szécsényi járás
- június 29. kedd: Salgótarjáni járás
- június 30. szerda: Rétsági járás
- július 1. csütörtök: Balassagyarmati járás
- július 2. péntek: Pásztói járás

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a sörözőkben. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

Pest megye

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. június 21. és augusztus 15. között ellenőrzik a megyei fürdőket és strandokat. A NAV munkatársai elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését ellenőrzik a kereskedőknél, szolgáltatóknál.

Somogy megye

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 26. héten a jövedéki termékeket forgalmazóknál, a fagylaltozóknál, cukrászdáknál és az építkezéseken végez ellenőrzéseket. A vizsgálatok a megye teljes területét érintik. A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.

Vas megye

A NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. június 8. és 30. között a vendéglátókat ellenőrzik. Az adóellenőrök a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, valamint az alkalmazottak bejelentését vizsgálják.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a revizorok a szabályos foglalkoztatást.

Zala megye

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. június 21. és július 4. között a fagylaltozókban, cukrászdákban, kávézókban ellenőriznek. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az online pénztárgépek használatát.

ADÓtraffipax

„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-04 20:09:00
A szelektív hulladékgyűjtés támogatása érdekében a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. néhány éven belül több mint 60-nal, 362-re növeli a hulladékudvarok számát; minden 10 ezer lakosúnál nagyobb településen lesz hulladékudvar, a korábbihoz képest hosszabb nyitvatartással – tájékoztatott a Mol.
2023-10-04 17:39:00
A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.