„Kerüljük a kartellezést, mert súlyos vége lehet!”

2022. 09. 02., 13:49

Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) országos elnökségi ülésén tartott előadást a versenyjogi jogsértésekről és az önkéntes szabálykövetés előnyeiről.

A nemzeti versenyhatóság kiemelt figyelmet fordít a hazai vállalkozások jogkövetésének előmozdítására, illetve a versenyjog által támasztott követelmények önkénes betartásának támogatására. Ennek keretében Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének felkérésére tartott ismertető előadást a szervezet gyűlésén.

Az előadás kiemelt figyelmet szentelt a kartellezés – a legsúlyosabb versenyjogi jogsértés – jellemzőinek, illetve következményeinek bemutatására. Az érdeklődő vállalkozók tanácsokat nyerhettek arról, miként reagáljanak versenytársuk kartell-kezdeményezésére. Rigó Csaba Balázs kitért arra is, milyen előnyökkel jár, ha valaki a versenyhatósággal együttműködve, önként száll ki egy jogsértésből.

„A kartellek hatalmas társadalmi károkat okoznak, különösen a jelenlegi, nehéz gazdasági környezetben – ezért a jogi következményeik is súlyosak. Óriási bírsággal, kártérítési kötelezettségekkel, sőt bizonyos esetekben büntetőjogi következményekkel is járhatnak. Fontos, hogy ha a vállalkozók, cégvezetők jogsértő helyzetben találják magukat, helyes döntést hozzanak. A nemzeti versenyhatóság, ahogy eddig is, a jövőben is megad ehhez minden szakmai támogatást. Az együttműködési lehetőségeket elutasító jogsértőkre pedig maximális szigorral sújtunk le” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs,.

A VOSZ vezető testülete alapvető fontosságúnak tartja Magyarország versenygazdaságának a fejlődését, amelyben fontos szerepet játszik a piaci verseny tisztasága felett őrködő, a vállalkozókkal együttműködő és a vállalkozási tevékenységet támogató Gazdasági Versenyhivatal.  Az érdekképviselet hangsúlyozta, hogy a szankcionálás helyett még inkább a jogsértések megelőzésére, a vállalkozók tájékoztatására és a figyelemfelhívásra helyezné a hangsúlyt.

A GVH és a VOSZ vezetőinek találkozása kapcsán a két szervezet megkezdte egy jövőre vonatkozó együttműködési megállapodás előkészítését, amely tartós keretet adhat a hazai vállalkozói réteg versenyjogi ismeretei elmélyítésének. A versenyhatóság egyúttal hasonló, tudásbővítő előadások megtartását vállalta regionális szinten is, a környező megyék vállalkozói számára. (GVH Sajtóiroda)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-19 06:30:00
A bankok azonnal ki akarják használni az állami támogatással jövőre induló új kölcsönöket: a munkáshitel már a januári nyitáskor igényelhető lesz, és falusi lakásfelújítási hitelt is több pénzintézet kínálja majd – derül ki a Bank360.hu felméréséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS