Jelölési és pályázati felhívás az Év Vállalkozója díj, a Megyei (Regionális) Év Vállalkozója díj és a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díj elnyerésére

2020. 06. 10., 14:30

„Alapszabályunk és az Elnökség határozata szerint 2020. december 4-én (pénteken) – a Magyar Vállalkozók Napján – immár huszonkettedik alkalommal kerül sor az Év Vállalkozója Díjak átadására, amely a tavalyi évhez hasonlóan ismét a Művészetek Palotájában (Müpa) kerül megrendezésre” – tájékoztatott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ).

Hagyományainknak megfelelően, az országos Év Vállalkozója Díjak mellett – az előző évek sikerére, valamint Szövetségünk elfogadott éves célkitűzéseire tekintettel – idén is meghirdetésre kerülnek a VOSZ területi szervezetei elnökségeinek szervezésében a Megyei (Regionális) Év Vállalkozója díjak pályázatai.

Az Év Vállalkozója és Megyei (Regionális) Év Vállalkozója Díjat kizárólag olyan gazdasági szakember - vállalkozó, cégtulajdonos, vállalkozásvezető, üzletember - kaphatja meg, akinek a gazdasági és közéleti szerepvállalása, társadalmi felelősségvállalása, valamint vállalkozói és üzletemberi tevékenységének sikere és hasznossága példaképül állítható a gazdaság többi szereplője és a társadalom minden tagja számára.

A területi szervezetek Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjat is javasolhatnak az arra érdemeseknek.

Év Vállalkozója díj: az országos előterjesztések keretei és szabályai

A VOSZ területi szervezetei, szakmai szekciói, valamint társszervezetei részéről ebben az évben is

  • megyénként legfeljebb 2 fő, (Budapesti és Pest megyei Regionális Szervezet: legfeljebb 4 fő),
  • szekciónként 1 fő,
  • a VOSZ-hoz csatlakozott Szövetségek (szervezetek) részéről 1-1 fő,
  • a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara részéről legfeljebb 2 fő,
  • más gazdasági, hivatásrendi, szakmai kamara részéről 1-1 fő,
  • mint vállalkozás vezetője, tulajdonosa, esetleg management tagja terjeszthető fel a kitüntető díjra.

A díjra jelölt személyeknek Szövetségünk Alapszabálya 10.2. pontjában leírt előírásoknak meg kell felelnie! Fontos kitüntetési feltétel, hogy az előterjesztett természetes személy és az általa képviselt vállalkozás (szervezet) a VOSZ céljait elfogadja és támogassa és lehetőleg a VOSZ tagja legyen! Pályázat benyújtására maga az érintett vállalkozó (munkáltató; vállalkozás vezetője, tulajdonosa) is jogosult. A pályázati felhívás megjelenik a szövetség honlapján, a VOSZ Hírekben, valamint a VOSZ Hírlevélben is.

A díj odaítéléséről az országos Elnökség dönt. Az egyéni pályázatokról a pályázó székhelye szerinti VOSZ területi szervezet állásfoglalása alapján dönt az országos Elnökség.

Megyei (Regionális) Év Vállalkozója díj

Kiemelkedő vállalkozói, üzleti teljesítményt nyújtó tagjaink (támogatóink) minél nagyobb körű elismerése érdekében, az ismert 4 alapkategóriában (ipar, kereskedelem, mezőgazdaság, szolgáltatás) és tetszőlegesen választható „alkategóriákban” (szakmai területek, tevékenységi körök szerint) hirdetjük meg a Megyei (Regionális) Év Vállalkozója díjak pályázatait. Az oklevelek tartalma a területi szervezetek döntése szerint alakul, pl.:„Megyei (Regionális) Év Vállalkozója”; „… Megye Év Vállalkozója”; „Év Iparvállalata … megyében”; „Év Kereskedője … megyében”; „Év Borásza … megyében”. Lehetőség van – a helyi adottságok szerint – további kategóriák bevezetésére is.

Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díj

A Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjjala VOSZ területi szervezete a helyi közélet (társadalmi környezet) kiemelkedő (nem gazdasági) teljesítményeit ismerheti el, így díjazásban részesülhetnek pl. az egyházak, karitatív, jogvédő szervezetek, hivatalok, hatóságok, önkormányzatok, állami/önkormányzati szervek, közüzemek képviselői, továbbá a rendvédelem, közbiztonság területén dolgozók is. A díj a Megyei (Regionális) Év Vállalkozója díjakkal együtt kerül elbírálásra és átadásra.

A VOSZ területi szervezet által előterjesztett díjazottak száma legalább 2 fő, legfeljebb 10 főlehet. A díjak egyediségének és értékének biztosítása érdekében javasoljuk, hogy kategóriánként 1 díj kerüljön átadásra. A díjak átadására az adott megyében – a Megyei Prima gálaesten – kerül sor, a területi VOSZ szervezetek szervezésében. A Megyei (Regionális) Év Vállalkozója Díjakra vonatkozó feltételek hasonlóak az országos Év Vállalkozója Díj feltételeihez (alapszabály 10.3. pont).

Az előírt feltételek megléte esetén az illetékes megyei (regionális) elnökség dönt a díjak odaítéléséről, amelyet - az Év Vállalkozója díjak előterjesztéseivel együtt - az országos Elnökség hagy jóvá.

További fontos szervezési feladatok, határidők

Az előterjesztéseknek minden, a kiírásban szereplő díj esetében tartalmazniuk kell

  • a díjazásra előterjesztett természetes személy pontos nevét, elérhetőségét;a díjat mindig természetes személyek kapják!
  • annak a szervezetnek, vállalkozásnak a pontos megnevezését és legalább egy azonosító adatát (hivatalosan nyilvántartott székhely, vagy adószám), amelynek az előterjesztett személy a tulajdonosa, ill. amelyben az elismerésre méltó tevékenységét végzi
  • indoklást: rövid szakmai méltatást, példaértékű eredmény(ek) ismertetését

Az előterjesztések leadási határideje (a rövid, írásos indoklással együtt) – az Elnökség határozata alapján – legkésőbb 2020. augusztus 15. napja. A jelöléseket e-mail útján kérjük eljuttatni a VOSZ titkársága részére (center@vosz.hu).

 

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Elnökség
Perlusz László
főtitkár

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 09:10:00
2024. januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt; az előbbi mediánértéke 493 700, az utóbbié 341 700 forintra rúgott – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS