A Győr-Moson-Sopron megyei Prima díjak átadásnak estéjén három kategóriában tüntették ki hivatásuk legjobbjait november 8-án.
Az oktatás és köznevelés kategóriában Borbély Ildikó, a Petz-kórház intenzív osztályának szakápolója vette át a Prima-díjat.
Sport kategóriában Balla Virág háromszoros Európa-bajnok kenus az idei Prima-díjas.
Magyar tudomány kategóriában dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem főigazgatója kapta a Prima díjat.
A VOSZ idén új díjat is alapított, s azt az adóhivatal volt vezetője vehette át – írja a Kisalföld.hu.
A Prima gálát november 8-án rendezték meg a győri Zsinagógában.
Sragner László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, „izgalmas év van mögöttünk”.
A VOSZ „Év vállalkozói” lettek:
Vörös Gyula, a Bio-Textima Kft. ügyvezető igazgatója, Bint Dóra, a Bécsi kávéház tulajdonosa és Török József Bálint, a Török Gépipari Kft. ügyvezető igazgatója.
Az országos „Év vállalkozója” oklevelet 2019-ben Farkas Paul Andor, a Szintézis-Net Kft. ügyvezető igazgatója vehette át.
Idén alapította a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjat a megyei VOSZ, amelyet Varga Lászlóné, a NAV nyugat-dunántúli főigazgatóságának nyugalmazott vezetője vehetett át elsőként. Ahogy mosolyogva mondta az egykori igazgató: „Az adózókat soha nem ellenfélnek, hanem partnernek tekintettem.”
(Fotó: Kisalföld.hu)
Magyarország sikeresen jelentette be a tisztaipar-megállapodáshoz kapcsolódó beruházásokhoz nyújtható támogatási programját.
A friss rendszerterhelési csúcs több mint 500 MW-tal haladta meg a 2025-ben regisztrált rekordigényt.