Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai november utolsó és december első napjaiban?

2023. 11. 26., 12:10

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a november 17-én kezdődő héten.

A NAV honlapján az Adótraffipax rovatban elérhetők a jogkövetési vizsgálatok, próbavásárlások tervezett helyszínei és időpontjai és a részletes, 2023-as ellenőrzési terv is.

Kiemelt ellenőrzés

A NAV a korábbi ellenőrzések tapasztalatai alapján 2023. június 1-től fokozottan ellenőrzi a kezelőszemélyzet nélküli automata berendezéseket. A revizorok főként azokat az automatákat vizsgálják, ahol az üzemeltető
– bejelentette a szüneteltetést vagy a tevékenység megszüntetését, illetve
– nem tett eleget az üzembe helyezéssel kapcsolatos kötelezettségeinek, tehát nem jelentette be az automatát, nem kért, vagy nem helyezte ki a regisztrációs számot.
Az ellenőrök emellett országszerte bárhol vizsgálhatják a berendezések szabályszerű működését.

Észak-Budapest

A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. november 27. és december 31. között ellenőrzik az adventi vásárokon, kitelepüléseken, piacokon és bevásárlóközpontokban az ünnepekhez köthető szezonális terméket árusítókat, vendéglátókat és szolgáltatókat. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Dél-Budapest

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága munkatársai
–december 31-ig Budapesten ellenőrzik – előzetes kockázatelemzések alapján – a használtautó kereskedőket; a revizorok a bejelentési, bevallási kötelezettségek teljesítésére, valamint a különbözet szerinti adózási szabályok megfelelő alkalmazására fókuszálnak.
– december 31-ig a dél-budapesti illetékességi területen működő székhelyszolgáltatók, a székhelyszolgáltatókhoz átjelentkezők, valamint a székhelyszolgáltatást igénybe vevő vállalkozások adókötelezettségeinek teljesítését ellenőrzik
– november 30-ig Budapesten ellenőrzik a pékségeket, péküzemeket.
Az adóellenőrök a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályszerű használatát, a foglalkoztatottak bejelentését, és az áruféleségek eredetét vizsgálják, valamint az online pénztárgépekben rögzített forgalmi adatok alapján nyomon követik a bevételek alakulását.

Baranya vármegye

A NAV baranyai munkatársai november 27. és december 3. között
– hétfőn Pécsett a Kazincy utcai, a Búza téri, illetve a Felsőmalom utcai vendéglátóhelyeket,
– kedden Komlón a kisállatboltokat és a mezőgazdasági üzleteket,
– csütörtökön pedig szintén Pécsett a gyógynövényboltokat
ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.
A vármegye ipari parkjaiban és nagykereskedelmi bázisain a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

Békés vármegye

A NAV Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 27. és december 1. között a vármegye piacain a nyugta- és számlaadást és a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Győr-Moson-Sopron vármegye

A NAV Győr-Moson-Sopron Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 27. és 29. között a Tét településen működő vállalkozásokat ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépekkel kapcsolatos kötelezettségeket, az alkalmazottak bejelentését és az áruk eredetét is vizsgálják.

Fejér vármegye

A NAV Fejér Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 27-én az Alapon működő vállalkozásoknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az áruk eredetét.

Hajdú-Bihar vármegye

A NAV Hajdú-Bihar Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 28-án Hajdúböszörményben ellenőrzik a kiskereskedőket és a vendéglátókat. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű használatát, valamint kiemelten vizsgálják és elemzik a pénztárgépekből érkező adatokat a település egészén.
A vármegye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Heves vármegye

A NAV Heves Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai novemberben a mobiltelefon- és játékkereskedőknél ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai november 20. és 30. között a vármegye területén az építőipari-, építőanyag-kereskedelmi tevékenységet és a vendéglátóhelyeket üzemeltető vállalkozásokat ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését, az online pénztárgépek üzemeltetését és a jövedéki termékek eredetét vizsgálják.
A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Komárom-Esztergom vármegye

A NAV Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 29-én Tatabányán a Bánhidai lakótelepen és Dózsakertben, célzott kiválasztás alapján vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését.

Nógrád vármegye

A NAV Nógrád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága november 27. és december 1. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:
– november 27. hétfő: Balassagyarmati járás
– november 28. kedd: Bátonyterenyei járás
– november 29. szerda: Szécsényi járás
– november 30. csütörtök: Salgótarjáni járás
– december 1. péntek: Pásztói járás
A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják az édességkereskedésekben. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, illetőleg a pénztárgép éves felülvizsgálatának elvégeztetését.

Pest vármegye

A NAV Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 20-tól az év végéig a vásárokon, piaci kitelepüléseken az ünnepi (mikulás, advent, karácsony, szilveszter), szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Tolna vármegye

A NAV Tolna Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a Bevetési Igazgatóság járőreivel közösen november 28-án Bátaszéken és Bátán ellenőriznek. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az online pénztárgépek használatát és a jövedéki termékek eredetét.

Vas vármegye

A NAV Vas Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 24. és december 24. között a kitelepüléseken, piacokon, az adventi vásárokon az ünnepekhez köthető szezonális termékeket árusítókat, vendéglátókat és szolgáltatókat ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Veszprém vármegye

A NAV Veszprém Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 27. és 29. között Devecserben ellenőriznek. A revizorok a jövedéki termékek eredetét, azok jogos birtoklását, a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.

Zala vármegye

A NAV Zala Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai
– november 15. és december 31. között a szépségipari szolgáltatókat ellenőrzik; a revizorok a nyugta- és számlaadást, a nyilvántartások vezetését, valamint az alkalmazottak szabályszerű bejelentését vizsgálják;
– november 25. és december 31. között azokat az adózókat vizsgálják, ahol az elmúlt három évben nem volt helyszíni ellenőrzés; mindezeken túl
az adventi vásárokon, kitelepüléseken, piacokon az ünnepekhez köthető szezonális termékek árusítói és számíthatnak ellenőrzésre. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint a pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 14., 10:10
Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már – írja a Bank360.hu.
2025. 05. 14., 10:40
Az első negyedévben 4,4 százalékkal csökkent éves szinten az ipari termelés volumene, márciusban – a munkanapok számát figyelembe véve – 5,4 százalékos volt a visszaesés. A KSH közzétette a részletes márciusi adatsort.
2025. 05. 14., 15:05
A NAV egy olyan Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei szervezett elkövetői kör tevékenységét leplezte le, amely fiktív cégeken keresztül próbált meg magánszemélyeket több száz millió forint otthonfelújítási támogatáshoz juttatni. Az összesen 600 millió forintot is meghaladó csalást – még kísérleti fázisban – megakadályozták a pénzügyi nyomozók.
2025-05-13 22:25:00
Egyre jellemzőbb, hogy az általános célú, nagy AI-modellekről inkább a kisebb, speciálisan egy-egy feladatra szabott rendszerek felé fordul a céges felhasználók figyelme. Ezt a változást a hatékonyság, a költségoptimalizálás és a gyakorlati alkalmazhatóság iránti igény hajtja.
2025-05-13 17:40:00
Mindhárom ingatlantípus esetében tartja vezető pozícióját Szeged. A település nem csak az adásvételek számában első, de az átlagos négyzetméterár is itt a legmagasabb – derült ki az Otthon Centrum dél-alföldi régiót összegző adataiból. Országos szinten továbbra is itt bonyolítják le a második legtöbb adásvételt.
2025-05-13 11:05:00
Továbbra is rendkívül gyors ütemben növekszik a magyar faktoring piac: 2025 első negyedévében a finanszírozási volumen elérte a 486 milliárd forintot, ami 41 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet.
2025-05-13 09:25:00
A nyaralást tervező középkorú magyarok átlag 397 ezer forintot szánnak az idei utazásukra, szemben az egy és két évvel korábbi 327 ezer, illetve 296 ezer forintos költségvetéssel a K&H biztos jövő index eredményei szerint. A kutatás szerint 8 százalékos azoknak az aránya, akik több mint 1 millió forintot terveznek idén elkölteni az utazásukra.

  Rovathírek: HIPA

Magyarország nem külső szemlélője, hanem aktív szereplője az autóipar világban zajló átalakulásának, a szektor jövője hosszú távon biztosított – mondta Joó István, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója a HIPA május 13-i járműipari konferenciáján.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS