Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a december 12-én kezdődő héten.
„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.”
„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 2022 évi ellenőrzési tevékenysége során
– a jogkövető magatartást tanúsító és együttműködő adózók tevékenységének segítése céljából támogatást nyújt részükre a hibák, hiányosságok kijavítása érdekében,
– a szándékos adóelkerülést tanúsító adózókkal szemben határozottan, a jogszabályok által biztosított teljes eszköztárral fellép,
– a kockázatelemzések alapján a kockázatok súlya és az adózók jogkövetési hajlandósága szerint jogkövetési vizsgálatot, adó-, vámellenőrzést, vagy támogató eljárást folytat le.”
A NAV ellenőrzései 2022-ben négy területre irányulnak, a tervvel itt ismerkedhet meg alaposabban.
A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai
– 2021. júniusától ellenőrzik a régió székhelyszolgáltatóinak címeire bejelentkezett adózókat és azokat a vállalkozásokat, amik székhelyüket az ország más területéről helyezték át.
– 2022 decemberében Budapesten ellenőrzik az ünnepekhez kapcsolódó vásárokon, kitelepüléseken, üzletekben működő, szezonális termékek értékesítőit és a vendéglátóhelyeket. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos jogszabályi előírások betartását, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.
A NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. december 12. és 16. között ellenőrzik az édesség- és ajándékárusokat. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint az online pénztárgépek használatát vizsgálják.
A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai decemberben a kitelepüléseken, piacokon és a bevásárlóközpontokban az ünnepekhez köthető szezonális termékek és népszerű ajándékok árusítóinál, vendéglátóknál és szolgáltatóknál ellenőriznek. Az ellenőrök a számla- és nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését és az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét vizsgálják. A revizorok megjelenésére munkaidőn túl és hétvégén is számítani kell.
A NAV baranyai munkatársai december 12. és 18. között
– hétfőn Pécsett, a fenyőfaárusoknál,
– kedden Mohácson és Bólyban a húsboltokban,
– pénteken pedig szintén Pécsett, az ajándékboltokban
ellenőriznek. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.
A megye ipari udvaraiban, műhelyközpontjaiban a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.
2022. december 12. és 26. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a Békés megyei karácsonyi vásárokon ellenőriznek.
A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. december 13. és 22. között a megye területén a nagyobb bevásárlóközpontoknál és piacokon ellenőrzik az adventi, ünnepi termékeket, karácsonyi ajándékokat, fenyőfákat árusítók nyugta- és számlaadását és a foglalkoztatottak szabályszerű bejelentését.
A NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. december 5. és 24. között az adventi vásárokat, a fenyőfaárusokat és az ünnepekhez kapcsolódó termékeket árusító vállalkozásokat ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését is.
A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. december 1. és 23. között az adventi vásárokban-, az alkalmi kitelepüléseken és a piacokon ellenőrzik az ajándék-, édesség- és húsárusokat, valamint a fenyőfaárusokat. A revizorok ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát, az alkalmazottak bejelentését valamint az áruk eredetét.
A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai decemberben a kitelepüléseken, piacokon, adventi vásárokon az ünnepekhez köthető szezonális terméket árusítókat, vendéglátókat és szolgáltatókat ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.
A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.
A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. decemberben a megyei piacokon, közterületen árusítóknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.
A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai decemberben a vásárokon, piaci kitelepüléseken az ünnepi (mikulás, advent, karácsony), szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadás teljesítését, a foglalkoztatottak szabályszerű bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos előírások betartását vizsgálják.
A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.
A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 25. és december 31. között ellenőrzik az adventi vásárokon, kitelepüléseken, piacokon és üzletekben az ünnepekhez (mikulás, advent, karácsony, szilveszter) köthető szezonális terméket árusítókat, vendéglátókat és szolgáltatókat. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.
A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2022. december 5. és 9. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:
– december 12. hétfő: Pásztói járás
– december 13. kedd: Salgótarjáni járás
– december 14. szerda: Bátonyterenyei járás
– december 15. csütörtök: Balassagyarmati járás
– december 16. péntek: Szécsényi járás
A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a játékot, szaloncukrot és dísztárgyakat értékesítőknél, valamint a közterületeken és karácsonyi vásárokon árusítóknál. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, illetőleg a pénztárgép éves felülvizsgálatának elvégeztetését.
A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 21-től a vásárokon, piaci kitelepüléseken az ünnepi (mikulás, advent, karácsony, szilveszter) szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.
A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 48–51. héten az Adventhez kapcsolódóan ellenőrzi a fenyőfaárusokat, az édességgel és kézműves termékekkel kereskedőket, a zöldség- gyümölcskereskedőket, a halárusokat, a piacokat és az adventi vásárokat. A vizsgálatok a megye teljes területét érintik. A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, a forgalmazott áruk eredetét, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.
A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. december 5. és 30. között az ünnepekhez köthető szezonális termékek árusítóinál – piacokon, bevásárlóközpontokban, kitelepüléseken – ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, a szabályos foglalkoztatást. Az építkezéseken továbbra is vizsgálják a szabályos foglalkoztatást.
A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. decemberben az adventi vásárokon, kitelepüléseken, piacokon, bevásárló központokban és üzletekben ellenőrzik az ünnepekhez köthető szezonális terméket árusítókat, vendéglátókat és a fenyőfaárusokat. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a jövedéki szabályok betartását és az árukészletek eredetét. Az ellenőrzések várható helyszínei:
– december 13. kedd: Bonyhád
– december 14. szerda: Bátaszék
– december 16. péntek: Paks
A NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 16. és december 24. között a kitelepüléseken, piacokon, adventi vásárokon az ünnepekhez köthető szezonális termékek árusítóit, vendéglátókat és szolgáltatókat ellenőriznek. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.
A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. december 5. és 23. között a piacokon, adventi vásárokban, alkalmi kitelepüléseken értékesítőket ellenőrzik, továbbá fokozott revizori figyelemre számíthatnak a fenyőfa-kereskedők is. A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.
A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 25. és december 31. között az ünnepi időszakhoz kapcsolódó, szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.