Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai december elején?

2023. 12. 03., 11:40

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a december 4-én kezdődő héten.

A NAV honlapján az Adótraffipax rovatban elérhetők a jogkövetési vizsgálatok, próbavásárlások tervezett helyszínei és időpontjai és a részletes, 2023-as ellenőrzési terv is.

Kiemelt ellenőrzés

A NAV a korábbi ellenőrzések tapasztalatai alapján 2023. június 1-től fokozottan ellenőrzi a kezelőszemélyzet nélküli automata berendezéseket. A revizorok főként azokat az automatákat vizsgálják, ahol az üzemeltető
– bejelentette a szüneteltetést vagy a tevékenység megszüntetését, illetve
– nem tett eleget az üzembe helyezéssel kapcsolatos kötelezettségeinek, tehát nem jelentette be az automatát, nem kért, vagy nem helyezte ki a regisztrációs számot.
Az ellenőrök emellett országszerte bárhol vizsgálhatják a berendezések szabályszerű működését.

Észak-Budapest

A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. november 27. és december 31. között ellenőrzik az adventi vásárokon, kitelepüléseken, piacokon és bevásárlóközpontokban az ünnepekhez köthető szezonális terméket árusítókat, vendéglátókat és szolgáltatókat. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Dél-Budapest

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága munkatársai december 31-ig
– Budapesten – előzetes kockázatelemzések alapján – a használtautó kereskedőket ellenőrzik (a revizorok a bejelentési, bevallási kötelezettségek teljesítésére, valamint a különbözet szerinti adózási szabályok megfelelő alkalmazására fókuszálnak);
– a dél-budapesti illetékességi területen működő székhelyszolgáltatók, a székhelyszolgáltatókhoz átjelentkezők, valamint a székhelyszolgáltatást igénybe vevő vállalkozások adókötelezettségeinek teljesítését ellenőrzik;
– Budapesten ellenőrzik az ünnepekhez kapcsolódó vásárokon, kitelepüléseken, üzletekben működő, szezonális termékek értékesítőit és a vendéglátóhelyeket (a revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos jogszabályi előírások betartását, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják).

Kelet-Budapest

A NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai december 4. és 8. között ellenőrzik az édesség- és ajándékárusokat. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint az online pénztárgépek használatát vizsgálják.

Bács-Kiskun vármegye

A NAV Bács-Kiskun Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai decemberben a kitelepüléseken, piacokon és a bevásárlóközpontokban, az ünnepekhez köthető szezonális termékek és népszerű ajándékok árusítóinál, vendéglátóknál és szolgáltatóknál ellenőriznek a vármegye egész területén. A revizorok a számla- és nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését és az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét vizsgálják. Az adóellenőrök megjelenésére munkaidőn túl és hétvégén is számítani kell.
A fentieken túl, az alábbi időpontokban és helyszíneken végeznek ellenőrzést a revizorok:
– december 5. kedd: Kecel
– december 7. csütörtök: Szabadszállás

Baranya vármegye

A NAV baranyai munkatársai december 4. és 10. között
– kedden Pécsett, az édességboltokat,
– szerdán Mohácson, a cukrászdákat és kávézókat,
– pénteken pedig szintén Pécsett az iskolabüféket
ellenőrzik.
A revizorok decemberben a vármegye egész területén ellenőrzik a közterületen, adventi vásárokon, piacokon és bevásárlóközpontokban az ünnepekhez köthető szezonális termékeket árusítókat és vendéglátókat. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.
A vármegye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását vizsgálják.

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai december 4. és 7. között a vendéglátóhelyeken vizsgálják a nyugta- és számlaadást, valamint az alkalmazottak bejelentését.

Békés vármegye

A NAV Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai december 4. és 8.között a húsboltokban és a hentesáruüzletekben végeznek próbavásárlást. A revizorok a foglalkoztatottak bejelentését, valamint az online pénztárgépek használatának szakszerűségét ellenőrzik.

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai december 4. és 7. között a vendéglátóhelyeken vizsgálják a nyugta- és számlaadást, valamint az alkalmazottak bejelentését.

Győr-Moson-Sopron vármegye

A NAV Győr-Moson-Sopron Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 6. és december 15. között a szépségápolási, illetve a csapatépítő szolgáltatásokat kínáló vállalkozásokat ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást, valamint az alkalmazottak bejelentését is vizsgálják.

Fejér vármegye

A NAV Fejér Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai december 4- én a Baracson működő vállalkozásoknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépekkel kapcsolatos kötelezettségeket, a foglalkoztatottak bejelentését és az áruk eredetét.

Hajdú-Bihar vármegye

A NAV Hajdú-Bihar Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai decemberben a kitelepüléseken, piacokon, adventi vásárokon az ünnepekhez köthető szezonális termékek árusítóit, a vendéglátókat és a szolgáltatókat ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.
A vármegye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Komárom-Esztergom vármegye

A NAV Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai december 2. és 31. között ellenőrzik az adventi vásárokon, kitelepüléseken, piacokon és üzletekben az ünnepekhez (mikulás, advent, karácsony, szilveszter) kapcsolódó szezonális termékeket árusítókat, valamint a vendéglátókat és a szolgáltatókat. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.

Nógrád vármegye

A NAV Nógrád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága december 4. és 8. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:
– december 4. hétfő: Salgótarjáni járás
– december 5. kedd: Bátonyterenyei járás
– december 6. szerda: Balassagyarmati járás
– december 7. csütörtök: Pásztói járás
– december 8. péntek: Szécsényi járás
A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a játék- és ajándékboltokban. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését és a pénztárgép éves felülvizsgálatának meglétét.

Pest vármegye

A NAV Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 20-tól az év végéig a vásárokon, piaci kitelepüléseken az ünnepi (mikulás, advent, karácsony, szilveszter), szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.
Az igazgatóság munkatársai december 4. és 6. között a vállalkozásokat ellenőrzik Vácon. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják, valamint a foglalkoztatottak társadalombiztosítási bejelentését.

Somogy vármegye

A NAV Somogy Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága a 49–51. héten a fenyőfaárusokat, az édességgel és kézműves termékekkel kereskedőket, a zöldség- gyümölcskereskedőket, valamint a hús- és halárusokat ellenőrzik.
A revizorok a kaposvári Nagypiacon és a vármegye piacain, valamint az adventi vásárokon is ellenőriznek.
A vizsgálatok a vármegye teljes területét érintik. A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, a forgalmazott áruk eredetét, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.

Tolna vármegye

A NAV Tolna Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai decemberben az adventi vásárokon, kitelepüléseken, piacokon, bevásárló központokban és üzletekben az ünnepekhez köthető szezonális terméket árusítókat, vendéglátókat és a fenyőfaárusokat ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a jövedéki szabályok betartását és az árukészletek eredetét. Az ellenőrzések várható helyszínei:
– december 5. kedd: Dunaföldvár
– december 6. szerda: Szekszárd
– december 7. csütörtök: Tamási

Vas vármegye

A NAV Vas Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 24. és december 24. között a kitelepüléseken, piacokon, az adventi vásárokon az ünnepekhez köthető szezonális termékeket árusítókat, vendéglátókat és szolgáltatókat ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Veszprém vármegye

A NAV Veszprém Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai december 4. és 8. között az alábbi járásokban ellenőrzik az ajándék- és édességkereskedőket:
– december 4. hétfő: Veszprém
– december 5. kedd: Balatonfüred
– december 6. szerda: Balatonalmádi
– december 7. csütörtök: Pápa
– december 8. péntek: Várpalota
A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Zala vármegye

A NAV Zala Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai
– november 15. és december 31. között a szépségipari szolgáltatókat ellenőrzik; a revizorok a nyugta- és számlaadást, a nyilvántartások vezetését, valamint az alkalmazottak szabályszerű bejelentését vizsgálják;
– november 25. és december 31. között azokat az adózókat vizsgálják, ahol az elmúlt három évben nem volt helyszíni ellenőrzés; mindezeken túl
– az adventi vásárokon, kitelepüléseken, piacokon az ünnepekhez köthető szezonális termékek árusítói és számíthatnak ellenőrzésre. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint a pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-22 12:05:00
„Téged milyen tényezők mozgatnak munkád során? Szeretnéd, ha a fizetésed mellett egyéb módokon is elismernének? Légy része egy magyar módszer kidolgozásának, és értékes nyereményeket is bezsebelhetsz!”
2025-04-22 09:05:00
A társadalmi egyeztetésre bocsátott törvénytervezet alapján eddig példa nélküli felhatalmazást kapnak az önkormányzatok a betelepülések szabályozására, ami a helyi és környékbeli lakóingatlan-piacokra is hatással lehet – olvasható az ingatlan.com elemzésében, amely a várhatóan július 1-től életbe lévő jogszabály lehetséges lakáspiaci hatásait mutatja be.
2025-04-18 12:10:00
Húsvétkor nem ritka, hogy a gyerekek élő kis nyuszit kapnak ajándékba. Nem kérdés, hogy a nyuszik nagyon kedves állatok, nem csoda hát, ha a szülőknek, gyerekeknek megtetszik. Nem árt azonban előre átgondolni, hogy mi lesz a kis szőrmókkal húsvét után. A házi kedvencek érdekeit törvény is védi. Előírja, hogy állattartóként mit kell betartani. Mire köteles a kis kedvenc gazdája? A legfontosabb tudnivalókat dr. Kocsis Ildikó ügyvéd foglalta össze.
2025-04-17 13:15:00
Gigantikus gyermekjátékkal találkozhat az, aki április 17-én a budapesti Fashion Street környékén jár, amelyen egy 99 százalékos árengedményt sugalló címke is látható. A mackót valójában nem lehet megvásárolni és hazavinni, viszont még az árának egy százalékát sem kell kifizetnie annak, aki szeretné, hogy – racionális méretű és értékű, – sporteszközök és élmények tegyék szebbé a gyermekotthon lakóinak életét.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.
Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.