Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai a nemzetközi nőnap hetében?

Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai a nemzetközi nőnap hetében?
2023. 03. 05., 14:10

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a március 6-án kezdődő héten.

„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.”

A 2023-as ellenőrzési terv

A NAV 2023-ra kockázatelemzésen alapuló módszerrel és a gazdasági trendekhez igazodva célzottan határozta meg az ellenőrzések irányait. A jogkövető adózók továbbra is támogatásra számíthatnak a NAV-tól a kisebb hibák javításában, a szándékos adóelkerüléssel szemben ugyanakkor határozottan – a jogszabályokban biztosított eszköztárral – fellép a hivatal. Kiemelt figyelmet kapnak az olyan veszélyeztetett ágazatok, mint az építőipar, a számítástechnikai termékek kereskedelme, a gépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedelem, a zöldség- és gyümölcskereskedelem, az online értékesítés, valamint az „adózatlan” jövedéki termékek. Új szegmensek a NAV figyelmének fókuszában az étrendkiegészítőket, a tüzelőanyagot forgalmazók, a klímát értékesítők és -szerelők, valamint a marketing-, reklám-, médiaszolgáltatás és filmgyártás területén tevékenykedők.

A március 2-án megjelent ellenőrzési tervről itt olvashat további részleteket.

Észak-Budapest

A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatósága munkatársai 2023. március 6. és 10. között Budapesten a virágkereskedőket ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint a pénztárgép üzemeltetésével összefüggő szabályok betartását ellenőrzik.

Dél-Budapest

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága munkatársai 2023. március 6. és 10. között Budapesten a virág- és ajándékkereskedőket, illetve a szállás- és vendéglátóhelyeket ellenőrzik. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos jogszabályi előírások betartását, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Kelet-Budapest

A NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. március 8-án ellenőrzik a virág- és ajándékárusokat, az elviteles és házhoz szállító éttermeket és vendéglátóhelyeket. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgépek használatát vizsgálják.

Bács-Kiskun vármegye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai március 9-én (csütörtökön) Városföldön, Kunszálláson és Fülöpjakabon ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését, március 6. és 8. között pedig a virágüzleteket és az ajándékboltokat ellenőrzik.

Baranya vármegye

A NAV baranyai munkatársai március 6. és 12. között
– kedden Pécsett, a kisállat-kereskedéseket,
– szerdán – a nemzetközi nőnap alkalmából – a megye egész területén a virágkereskedőket,
– csütörtökön pedig Harkányban és Siklóson a vendéglátóhelyeket
ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

Békés vármegye

2023. március 6. és 12. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a piacokon, az ajándékboltokban, valamint az óra- ékszerüzletekben a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint az online pénztárgép használatának szakszerűségét vizsgálják.

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. március 6. és 8. között ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, továbbá a foglalkoztatottak bejelentését a virág- és ajándékárusoknál.

Csongrád-Csanád vármegye

A NAV Csongrád-Csanád Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai március 6-án és 7-én a mobiltelefon- és telekommunikációs termékek értékesítőit ellenőrzik. Az adóellenőrök a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését és az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését vizsgálják.

Győr-Moson-Sopron vármegye

A NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. március 6. és 8. között a csokoládét, virágot, illetve ajándéktárgyakat árusító vállalkozásokat ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését is.

Fejér vármegye

A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. március 6. és 8. között a virág- és ajándékkereskedőket ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát, az alkalmazottak bejelentését és az áruk eredetét vizsgálják.

Hajdú-Bihar vármegye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai március 6. és 8. között a nőnaphoz kapcsolódóan a virág-, illatszer-, édesség- és ajándéktárgy-árusítókat ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak szabályszerű bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos előírások betartását vizsgálják.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatósága az 10. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:
– március 6. hétfő: Martfű és környéke
– március 7. kedd: Jászalsószentgyörgy és környéke
– március 8. szerda: Újszász és környéke
– március 9. csütörtök: Fegyvernek és környéke
– március 10. péntek: Szolnok és környéke
A revizorok a számla- és nyugtaadás teljesítését, a foglalkoztatottak szabályszerű bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos előírások betartását vizsgálják.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Komárom-Esztergom vármegye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. március 7. és 8. között a virág-, ajándék-, ékszer- és édességkereskedőket ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Nógrád vármegye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2023. március 6. és 10. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:
– március 6. hétfő: Bátonyterenyei járás
– március 7. kedd: Szécsényi járás
– március 8. szerda: Salgótarjáni járás
– március 9. csütörtök: Balassagyarmati járás
– március 10. péntek: Pásztói járás
A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a virág- és dísznövényüzletekben. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, illetőleg a pénztárgép éves felülvizsgálatának elvégeztetését.

Pest vármegye

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a virágkereskedőket, ajándéküzleteket ellenőrzik 2023. március 1. és 8. között. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják, valamint a foglalkoztatottak társadalombiztosítási bejelentését.

Somogy vármegye

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 10. héten a nőnaphoz kapcsolódóan a virág- és ajándéküzletekben, valamint a ruházati-, fehérnemű- és cipőkereskedőknél ellenőriz. A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, a forgalmazott áruk eredetét, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.

Tolna vármegye

A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. március 6. és 10. között a virág-, ajándék- és édességboltokat ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a jövedéki szabályok betartását és az árukészletek eredetét. Az ellenőrzések várható helyszínei:
– március 6. hétfő: Dunaföldvár
– március 7. kedd: Bonyhád
– március 8. szerda: Dombóvár
– március 9. csütörtök: Tamási
– március 10. péntek: Szekszárd

Vas vármegye

A NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. március 3. és 8. között a csokoládé-, virág-, ékszer-, illetve ajándéktárgy-árusítókat ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését is.

Veszprém vármegye

A NAV Veszprém Megyei Adó-és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. március 6. és 8. között a virág- és ajándéktárgy-árusítókat ellenőrzik a megyében. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.

Zala vármegye

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. február 10. és március 10. között a virág-, ajándék-, ékszer- és édességárusokat, valamint az építőipari vállalkozásokat ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadási kötelezettség teljesítését, az online pénztárgépek használatát, az alkalmazottak szabályszerű bejelentését, valamint az áruk eredetét vizsgálják.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 06. 17., 22:50
epizód: 2024 / 12   |   hossz: 24:28
Minden nyári szünetben diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon, hogy pénzt gyűjtsenek és szakmai tapasztalatokat szerezzenek. A 25 év alattiak számára elérhető szja-kedvezmény révén sokan mentesülnek az adófizetés alól, ám a foglalkoztatás jogviszonya eltérő adózási kötelezettségeket róhat rájuk, amiből baj lehet, ha nem figyelnek rá. Horváthné Szabó Beáta, a Moore Hungary adótanácsadó szakértője nemcsak ezeket a szabályokat veszi sorra, de bemutatja az iskolaszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás, valamint a külföldön tanuló vagy külföldi diákok hazai munkavégzésének kritériumait is.
A hazai utasbiztosítási piac egyik legalapvetőbb problémáinak egyike az, hogy az ügyfelek még mindig túl sokat akarnak spórolni rajta, holott a nyaralás költségének csak elhanyagolható töredékét teszi ki – hívta fel a figyelmet a PBA Insura Zrt. vezérigazgatója. Dr. Kozma Gábor jelezte: a legolcsóbb és az 1–2 ezer forinttal többért kötött prémium biztosítás szolgáltatásai között óriási különbség tátong, és erre az utolsó pillanatban – mert bizony akkor kötjük – már nem biztos, hogy felfigyelünk.
Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS