Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai a 24. héten?

2023. 06. 11., 10:40

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a június 12-én kezdődő héten.

A NAV honlapján az Adótraffipax rovatban elérhetők a jogkövetési vizsgálatok, próbavásárlások tervezett helyszínei és időpontjai és a részletes, 2023-as ellenőrzési terv is.

Kiemelt ellenőrzés

A NAV a korábbi ellenőrzések tapasztalatai alapján 2023. június 1-től fokozottan ellenőrzi a kezelőszemélyzet nélküli automata berendezéseket. A revizorok főként azokat az automatákat vizsgálják, ahol az üzemeltető
– bejelentette a szüneteltetést vagy a tevékenység megszüntetését, illetve
– nem tett eleget az üzembehelyezéssel kapcsolatos kötelezettségeinek, tehát nem jelentette be az automatát, nem kért, vagy nem helyezte ki a regisztrációs számot.
Az ellenőrök emellett országszerte bárhol vizsgálhatják a berendezések szabályszerű működését.

Kelet-Budapest

A NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. június 12. és 16. között a főváros VI–VII. kerületének turisták által látogatott területeit ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint a jövedéki termékek értékesítését vizsgálják.

Bács-Kiskun vármegye

A NAV Bács-Kiskun Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai az iskolai ballagások közeledtével a virág-, ajándék-, valamint ékszerboltokban ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését.

Az igazgatóság munkatársai a vármegye strandjain és fürdőiben, illetve vendéglátóhelyein, fesztiválokon és rendezvényeken, valamint a fagylaltárusoknál és a szezonáliszöldség- és gyümölcsárusoknál ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését.

Baranya vármegye

A NAV baranyai munkatársai június 12. és 18. között
– hétfőn Szigetváron és Komlón a cukrászdákat,
– kedden Pécsett, a távol-keleti árukat forgalmazó üzleteket,
– pénteken pedig szintén Pécsett, a tapéta- és festékboltokat
ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A vármegye ipari és kereskedelmi telephelyein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

Békés megye

Június 12. és 16. között a NAV Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a strandokon a nyugta- és számlaadást, valamint a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgép használatát ellenőrzik.

Győr-Moson-Sopron vármegye

A NAV Győr-Moson-Sopron Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. június 6. és 30. között a szezonális gyümölcsöket (eper, dinnye) árusító vállalkozásokat ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését és az áruk eredetét is vizsgálják.

Hajdú-Bihar vármegye

A NAV Hajdú-Bihar Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. június 12. és 16. között az epret árusító kereskedőknél és a szezonális kitelepüléseken ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, valamint az alkalmazottak bejelentését.  

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Heves vármegye

A NAV Heves Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. júniusban a közterületi szezonálisgyümölcs-kereskedőknél ellenőrzik a nyugta- és számlaadást és a foglalkoztatás szabályszerűségét.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai a 24. héten továbbra is a szezonális zöldség - és gyümölcsértékesítőket ellenőrzik az üzletekben és a kitelepüléseken.

A revizorok a számla- és nyugtaadás teljesítését, a foglalkoztatottak szabályszerű bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos előírások betartását vizsgálják.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Komárom-Esztergom vármegye

A NAV Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. június 12. és 16. között a pékségeket és a pékáruüzleteket ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.

Nógrád vármegye

A NAV Nógrád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága 2023. június 12. és 16. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:
– június 12. hétfő: Rétsági járás
– június 13. kedd: Pásztói járás
– június 14. szerda: Balassagyarmati járás
– június 15. csütörtök: Bátonyterenyei járás
– június 16. péntek: Salgótarjáni járás
A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a távolkeleti árukat forgalmazó üzletekben. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, illetőleg a pénztárgép éves felülvizsgálatának elvégeztetését.

Pest vármegye

A NAV Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. június 12. és 25. között a virág- és ajándékkereskedőket ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják, valamint a foglalkoztatottak társadalombiztosítási bejelentését.

Tolna vármegye

A NAV Tolna Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. június 12. és 16. között a textilkereskedőket ellenőrzik az üzletekben és a piacokon. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az árukészletek eredetét. Az ellenőrzések várható helyszínei:
– június 12. hétfő: Bátaszék
– június 13. kedd: Bonyhád
– június 14. szerda: Nagydorog
– június 15. csütörtök: Tamási
– június 16. péntek: Szekszárd

Vas vármegye

A NAV Vas Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai
– június 15-ig a számítástechnikai üzletekben és a ruhakereskedőknél, emellett
– egész júniusban a zöldség- és gyümölcskereskedőknél
ellenőriznek. Az adóellenőrök elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, valamint az alkalmazottak bejelentését vizsgálják.

Zala vármegye

A NAV Zala Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. június 6. és 30. között a szezonáliszöldség- és gyümölcskereskedőknél, az építőipari vállalkozásoknál, valamint a kezelőszemélyzet nélküli automata berendezéseknél ellenőriznek. A revizorok a számla- és nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését, az online pénztárgépek szabályszerű használatát, valamint az automata berendezések szabályszerű működését vizsgálják.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 14:10:00
Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak a digitális elemeket tartalmazó termékekre vonatkozó kiberbiztonsági követelményekről szóló jogszabályjavaslatról, amelynek célja annak szavatolása, hogy a forgalomba hozott termékek, például a csatlakoztatott otthoni kamerák, hűtőszekrények, televíziók és játékok biztonságosak legyenek.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS