Hárman kapták meg a VOSZ Baranya megyei Prima Díját

Hárman kapták meg a VOSZ Baranya megyei Prima Díját
2022. 10. 10., 09:26

2022-ben is hárman részesültek a Baranya Megyei Prima Díjban: Dévényi Sándor építész, tervező, Pap Bianka olimpiai bajnok paralimpikon úszó, valamint Vatai Éva, a Leöwey Klára Gimnázium a napokban nyugdíjba vonult tanára.

Idén a pécsi Horvát Színházban adták a Baranya Megyei Prima Díjakat, valamint az Év Vállalkozója elismeréseket – írja a bama.hu.

Az idei, már 15. eseményen köszöntőt mondott többek között Horváth László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Baranya megyei elnöke, Gesztesi Béla, a VOSZ ügyvezető igazgatója, valamint Őri László, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke.

Baranya Megyei Prima Díjasok:

Magyar Építészet kategória: Dévényi Sándor

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Ybl Miklós-díjas magyar építész, a pécsi organikusok körének meghatározó alakja, a Kós Károly Egyesülés alapító tagja. Első lakóépületei a nyolcvanas években készültek el. Jellegzetes, a történeti építészetből és a közvetlen környezetből merített formakinccsel dolgozó, bátor színekkel és változatos anyag-használattal kiképzett homlokzatai a magyar posztmodern építészet jellegzetes, egyedi, a humortól és az iróniától sem visszariadó irányvonalát mutatják. A nyolcvanas-kilencvenes években szívesen használt épületein kerámiát, gyakori alkotótársa volt Dobány Sándor keramikusművész.

Magyar sport: Pap Bianka
Szigetváron született, idejárt általános iskolába, és magántanulóként középiskolába, jelenleg az ELTE Jogi Karának első éves hallgatója. 12 éves korában eldöntötte, hogy Budapestre költözik a jobb versenyfelkészülés érdekében, és a szüleivel felkeresték Verrasztó Zoltánt, a Jövő SC vezetőjét, aki be is vette őt a csapatá-ba. Azóta vele készül a versenyekre. 2012-ben megkapta a hazai para kategóriát, így egy évvel később már indulhatott egy scheffieldi nemzetközi versenyen, ahonnan világbajnoki szinttel és egy bronzéremmel tért haza. Ez további motivációt adott neki az úszáshoz. 2014-ben már EB-bronzérmes, majd 2016-ban Madeirán megrendezett Európa bajnokságon egy aranyéremmel, egy ezüstéremmel és három bronzéremmel gazdagodott, míg egy évvel később, a riói paralimpián egy ezüst- és egy bronzéremmel. A 2021-es Európa bajnokságon már 4 aranyat és egy ezüstöt kapott, majd ugyanebben az évben a tokiói paralimpián már bajnok lett. Az idei júniusi világbajnokságon további két aranyérmet és 2 ezüstérmet szerzett.

Magyar Oktatás és Köznevelés: Vatai Éva

Magyar, francia, dráma tárgyakat tanított több mint 30 évig a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban. A francia két tanítási nyelvű tagozat megalapítója. Oktatási munkája mellett a francia nyelvű színjátszás művelője és az évenként megújuló Francia Színjátszó Fesztivál szervezője. Fontosnak tartja, hogy a diákjai korrektek legyenek, elvek mentén cselekedjenek, és mindehhez megfelelő érvelési technikával rendelkezzenek. Számos rangos francia állami kitüntetést kapott, mint az Akadémiai Pálmák Rend Lovag- és Tisztikeresztje vagy a francia Nemzeti Érdemrend Lovagkeresztje. 2021-ben Emberség Díjat kapott.

Év Vállalkozója Díjjal ismerték el az Adler96 Kft. ügyvezetőit, Nagy Csabát és dr. Neupor Csabát.

A márfai székhelyű, 1996-ban alapított Adler 96 Szállító, Szállítmányozó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a hőskorban egyetlen egy nyerges billencs szerelvénnyel kezdte el a tevékenységét, és főként építőipari ömlesztett áruk szállításával foglalkozott. Később, a 2000-es évek elején mezőgazdasági szóródó áruk (elsősorban termények) szállítását is elvállalták. Az évek során a gépparkjuk folyamatos fejlesztésével már egy több mint 2 milliárd forintos árbevételű céggé fejlődtek.

Országos Év Vállalkozója díjban részesült Kovács Gábor, a Tenkes Csárda tulajdonosa, aki a díjat decemberben fogja átvenni a Művészetek Palotájában tartandó Vállalkozók Napja keretében.

(Kovács Gábor is válaszolt az Üzletem 12 kérdésére. A sorozat 430. interjúját IDE KATTINTVA olvashatja el.)

(A bama.hu fotóján Pap Bianka, Dévényi Sándor és Vatai Éva)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS